2012-05-31 05:20
A tét még teher
A csapat a 10., a lólengés döntőjében Selmeczi Bánk a 4., Vágner Levente a 7. helyet szerezte meg Franciaországban, a junior Eb-n. A csapat túlteljesítette az elvárást, az egyéni eredményesség ezúttal sem a képességeken múlott.
eFBé Május 23. és 27. között Montpellier-ben, Európa-bajnokságon járt a junior fiúválogatott. A Dudás Norbert, Selmeczi Bánk, Vágner Levente (mindhárman FTC), Kardos Botond, Makra László (mindketten KSI) alkotta garnitúra a 10. helyet szerezte meg harminckét csapat között.
A felkészülése remekül sikerült, jó formában volt a verseny előtt. Mégis ugyanaz történt, mint két éve a szingapúri ifiolimpián: lelkileg nem bírta azt a nyomást, ami rá nehezedett – az elvárást, hogy neki érmet kell szereznie. Ez a mozgáskoordinációban jött elő két éve is, most is a csavar volt az, ami nem sikerült, és ezért rontotta el például gyűrűn is a leugrást.
– Kerestek valakit, aki a lelki felkészítésben segíthet?
– A szingapúri olimpia előtt Budavári Ágota sportpszichológusnál jártunk. A későbbiekben akár őrá, akár más szaktekintélyre szükség lesz, hogy Levente is és a többiek is ugyanazt tudják nyújtani nagy nemzetközi versenyeken, mint a kisebbeken, vagy a magyar bajnokságokon. Hangsúlyozom, nem a felkészüléssel és nem is a technikai tudással van a baj, hiszen ifiolimpiai 5., EYOF-6. helyezett, és közel harmincszoros korosztályos magyar bajnokról van szó, aki nem mellesleg volt már az év utánpótlástornásza is. ha valamit tökéletesre fejleszt, azt óramű pontossággal hajtja végre attól kezdve folyamatosan. Sajnos, ugyanez igaz a hibára is. A térdsérülése sem volt véletlen, a hazai felkészülés során talajon rontotta a csavart, ez a hiba jött rendre elő attól kezdve. Nem a mostani juniorok esete egyébként az első és egyetlen a tornasportban sem, ahol fejben nem bírják a tétet. Elég Berki Krisztián példáját említenem a közelmúltból. Saját bevallása szerint neki is pszichológus segített abban, hogy az izgalmakat le tudja küzdeni. Azóta ismerjük az eredményeit. Levente a következő évben már a felnőttek között lesz elsőéves, ezért különösen fontos, hogy megkapja azt a segítséget, amire szüksége van.
– Levente 7., Selmeczi Bánk 4. lett lólengésben. Az ő teljesítményét hogyan értékeli?
– Róla azt kell tudni, hogy év végén elég komoly gerincproblémái voltak. Sokáig nem nagyon bízhattunk abban sem, hogy folytathatja a tornát. Hatalmas köszönet illeti a családot és az összefogásukat: orvosokat, természetgyógyászokat kerestek fel annak érdekében, hogy lokalizálni tudják a problémát. Nem kevés pénzbe került. Bánk rendbe jött, és el tudta kezdeni a felkészülést. De mindezt március elején, alig két hónappal az Európa-bajnokság előtt. Addig is lejárt edzésre, erősített, de komoly gyakorlatokat nem tudott végezni. Amikor újra kezdtük a munkát, az volt a cél, hogy a meglévő gyakorlataiba visszahozzuk.

Minden gyakorlatát a tudásának megfelelően hajtotta végre, remélem, hogy ez önbizalmat ad neki! Szerettük volna, ha bekerül az egyéni összetettbe. Második helyen volt tartalék, Levente kiválása miatt egy helyet előre lépett, de nem volt több visszalépés. Jó képességű, jó tornász – ha ezt önmaga is elhiszi és biztos vagyok benne, hogy még tovább fejlődhet.
– A tavaszi versenyidénynek vége, hogyan telnek a következő hetek?
– Átmeneti időszak jön, kevesebb edzéssel – ez napi egyet jelent, ugyanis a fiúknak a tanulásra kell koncentrálniuk. Sokat hiányoztak az elmúlt hetekben, pótolniuk kell, ha úgy alakul, hogy nem jön össze elegendő osztályzat, akkor vizsgáznak. Makra Laci érettségizik. Július első két hetében kaphatnak pihenőt, bizony rájuk is fér, nagyon keményen dolgoztak hónapokon át az idén is…