Neki lejt a pást

Márciusban, amikor Szatmári András megnyerte a poreci kadet és junior Európa-bajnokságot, edzője, Szabó Bence azt mondta: ha a sportoló mindent megtesz, a pást is neki lejt. Tanítványa azóta a kardcsapattal megnyerte a junior világ- és az U23-as Európa-bajnokságot, utóbbin egyéniben is győzött. Szabó szerint így a júniusi felnőtt kontinensviadalon a keretben a helye.

Sajó Annamária Van abban valami cinkos összekacsintás, amikor az edző és az újságíró felváltva hívogatja a versenyzőt, miért nincs ott a megbeszélt időpontban. A Vasas SC vívóterme zsúfolásig telt fiatal kardforgatókkal, egy pásttal odébb Szilágyi Áron melegít, így a tollász találna magának interjúalanyt bőven, Szabó azonban tehetetlenül csörgeti Szatmárit: „Biztosan a haverjával, Nikóval csinál valamit.” Ami azt illeti, Iliász Nikolásszal több mindent tettek: a májusi, pozsonyi U23-as Eb-n Gáll Csabával és Csaba Bencével alkotott kardcsapatuk győzött, ráadásul az egyénik első asszóját egymás ellen vívták. András jobbnak bizonyult, Iliász azonban nem ettől szomorú. „Még mindig el van kettyenve, amiért nem sikerült kijutnia a londoni olimpiára a felnőtt kardcsapattal.” Negyvennyolc perc várakozás után pihentetjük Szatmári üldözését, Szabó pedig visszatér venezuelai tanítványához, bősz pózolás közepette.

Ha az ember látja karddal a kezében a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatóját, két dolgon tűnődik el. Egyrészt, hogy tudott a szöuli és a barcelonai döntőben a pástra koncentrálni, amikor annyi kamera közvetítette mozdulatait? Másrészt, hogy miért hagyta abba? Fekete edzőruhájában még mindig félelmetesen indul meg, és magabiztosan állja a támadást, mert három tussal előre tudja ellenfele tervét. Ha tanítványának mégis sikerül túljárnia eszén, hangosan felröhög: „Látja, mekkorákat sóz rám?” Amikor azonban Gáll Csaba hívja - aki időközben csatlakozott a Szatmári kommandóhoz -, szigorúan utasítja: „Na ide figyelj, mondd meg a haverodnak, hogy öt perce van felhívni, különben úgy rúgom …, hogy arról kódul!” András azonban nem kerül elő, távollétében kezdünk beszélgetni az ő és a csapat jövőjéről, amely egyúttal a magyar kardvívás jelene. – Amikor gyerek volt, Rózsavári Nándor azt mondta önnek: "Kisfiam, ez nem játék, ez vívás." Edzőként is ezt vallja, amikor Szatmári András a teljesítménye alapján bekerülhet a felnőtt Európa-bajnokság kardcsapatába? – Ha megfelelően menedzselnék a fiatalokat, és az edzők nem a saját érdekeiket néznék - ahogy az jellemző rájuk -, akkor egyértelműen ott lenne a helye. De Magyarországon élünk, így pitiáner emberek játékszere lehet a döntés: nincs szövetségi kapitány, teljes a káosz, úgyhogy nem vagyok biztos a beválogatásában. Most lesz elnökségi ülés, a trénerek álláspontja pedig az, hogy az a nagyon sikeres kardcsapat menjen, amelynek nem sikerült kiharcolnia az olimpiai kvalifikációt. Én viszont úgy gondolom, hogy az Eb-re készülő egységnek két biztos pontja van: Szilágyi Áron és Szatmári András. – Mi értelme van olyan egységet indítani, amelynek ténykedését a történelmi bukás jelzővel illették? – Számomra teljesen érthetetlen. A verseny utáni ülésen elmondtam, hogy Moszkvában elbukott a magyar kardvívás, másnap viszont felvirradt az első napja, a gyerekek sikerének köszönhetően. El kellene kezdeni építeni a jövő csapatát, ám az edzők olyan vívót is utaztatnának, aki megmondta, hogy nem tudja vállalni a felkészülést, legfeljebb elmegy egy-egy tatai edzésre. A sportágunk komolyságát kérdőjelezi meg az, aki ilyen versenyzőt keretbe hív. – Amikor márciusban, a junior Eb után beszélgettünk, élesen különválasztottuk a felnőtt- és az utánpótlás-vívás helyzetét. Most viszont nem, hogy összeért, de az lehet az egyetlen esély a sikeres szereplésre, ha a fiatalokból válogatnak. Ilyen gyorsan lezajlott volna az átmenet? Máskor erre több év: egy olimpiai ciklus kell.

– Nem zajlott le, de kettősség jellemzi a magyar kardvívást: az idei év minden idők leggyengébb felnőtt szereplését és minden idők legsikeresebb utánpótlás-szereplését hozta. Nem nehéz kitalálni, hogy merre kell fordulni. Andris eddig két felnőtt Világ Kupán indult, mindkétszer a hatvannégyes táblán végzett. A felnőtt válogatottban van olyan, aki a százhuszonnyolcban. Szatmári tehát nincs lemaradva. Valamikor el kell kezdeni  a fiatalok menedzselését, és mikor, ha nem a nagy égés után? – A komplett felnőtt csapatot lecserélné rájuk?  – Gáll Csabának és Iliász Nikolásznak nagyon gyenge idénye volt, amire ugyan gyógyír az U23-as győzelem, de oroszlánrésze Szatmári Andrisnak volt benne. Ezért a májusi kontinensviadal nyertes válogatottjára alapoznám a júniusi keretet, Szilágyi Áronnal kiegészítve. Az Eb-nek nincsen különösebb tétje, ám ez lehetne az első állomása az újulásnak, a vége pedig a 2013-as budapesti világbajnokság. – Ezzel nem értek egyet. Ha a magyar kardvívás presztízsét ugyan nem, de a benne való hitet visszahozhatná a sikeres Eb-szereplés. – Sportigazgatóként ezt szemfényvesztésnek tartom. A debreceni úszó Európa-bajnokság sikerétől nagyon boldog vagyok, de a közvélemény sajnos úgy könyveli el, hogy, ha itt huszonhat érmet nyertek a sportolók, akkor az olimpián majd tizenhármat fognak. Adja Isten, de nem fognak annyit. Ilyen szempontból a vívó Eb egyáltalán nem mérvadó. Annak ellenére, hogy a sportág a kontinensről indult, mára Kína, Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok is nagyon erős. – Ha választania kellene tanítványt, melyiket küldené a felnőtt Eb keretébe? – Az Iliásznak is elmondtam - aki nagyon korrekten egyetértett vele -, hogy a Szatyit.  

– Ehhez képest nem úgy látom, hogy megbecsülné magát. Egy sportolótól elvárnám, hogy pontosan jelenjen meg edzésen, akár nyert előtte, akár nem. – Ebben egyetértünk. Ha szól, hogy fáradt és nem jönne le, akkor elengedem, de ha nem készülünk semmire, csak megígéri nekem, hogy itt lesz, akkor sem mulaszthat. Rendes, tisztességes gyerek, aki most érettségizik, de emellett nem megyek el szó nélkül, lesz böjtje. – Mégpedig? – Az nem publikus. – Sport- vagy pszichológiai jellegű? – Sportjellegű. – De ugye nem ötszáz fekvőtámasz? – Nem. – Már annyi szerepét ismerjük Szabó Bencének, hogy az bődületes. Pedig - nem alábecsülve a titulust - szerintem edzőként többet tehet a vívás jövőjéért, hiszen a poszt megy, a tanítvány tovább alkot. Mi a hitvallása? – Az iskoláztatás ars poeticáját a mesteremtől, Zarándi Csabától tanultam, és belevittem az egyéniségemet: a baráti viszony híve vagyok, némi pótapasággal. A jó hangulat és a kemény munka változik. Csaba Bencével múltkor végigordítottam egy versenyt, és a végén azt mondta, ő ettől teljesít. De hiszek benne, hogy csak az tud megfeszülni, aki ellazulni is tud. Fontos, hogy ne legyen monoton a hangulat, ezért vívok velük, bíráskodom, ide pakolok egy tust, oda pakolok, feszültséget szítok köztük, a koncentráció után pedig oldom kicsit a feszültséget. A múltkor lábtengó-bajnokságot rendeztünk, a tétje sör volt. Az iskolázás végén szoktam vívni a srácokkal pár tust. Szatmári Andris élvezi a legjobban, és igényli is. Ugyanúgy örül annak, amikor túljár az eszemen, és bevisz egy szép találatot, mint amikor én csinálom ugyanezt. Mindegy, melyikünk adja tust, a lényeg, hogy szép legyen. – Egy kis komiszság? – Csibészség. Túl kell járnod az ellenfél eszén, hogy a végén egyértelmű legyen, hogy a bevitt tus nem véletlen: át lett verve. – Gyerekként többek között azért választotta a vívást, mert magyar hagyomány. Ehhez képest három évig volt venezuelai szövetségi kapitány, és haza is hozott egy tanítványt. Más külföldit tanítani, mint honfitársat? – A latinok lusták és alacsony a tűrőképességük, mert kellemes elfoglaltságnak tekintenek a vívásra. Az élsport viszont vér- és könnycseppekkel, verítékkel jár. Az elején nehéz is volt ezzel a sráccal, de hat év közös munka után már inkább magyar. – Na, és milyen az a magyaros vívás? – Hallottam olyan elméletet, hogy egy nép történelme a fegyverforgatásán is meglátszik. A német racionálisan, kevés technikát alkalmazva, erőszakosan harcol. Az orosz mindig második szándékkal támad: amikor előremegy, akkor is csak provokál, nem megy direkt. Odacsalja az ellenfelet magához, és ha hibázik, megbünteti. A magyar virtusos, csibészes, nagy technikai repertoár és sokféle akció birtokában van, és kiismerhetetlen. Ennek viszont az a hátránya, hogyha valaki nem jó küzdő, és nem tudja magát a rossz formáján túlvívni a verseny elején, hamar kiesik. A jó versenyző típus viszont rossz vívással is képes egy-két asszót nyerni, utána pedig fordul a kocka, és minden sikerül.