Egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek utánpótláskorú cselgáncsozóink a junior Európa Kupa-sorozat leibnitzi állomásán.A. Á. Számokat tekintve gyengébbre, színeket nézve változatosabbra sikerült a magyar csapat szereplése az idei Európa Kupa -sorozat második állomásán, Ausztriában. Dzsúdósaink április végén öt ezüstéremmel tértek haza az olaszországi Tarvisióból, és bár most be kellett érnünk mindössze három medállal, elégedettségre adhat okot, hogy van köztük arany is.
A legfényesebb magyar érmet U23-as Európa-bajnokunk, Tóth Krisztián szerezte, aki a 90 kilósok népes, negyvenfős mezőnyében nem talált legyőzőre. A KSI versenyzője hat meccséből négyet ipponnal nyert, nem hagyva kétséget afelől, hogy remek napot fogott ki. Krisztián számára mindössze egyszer remegett a léc, amikor a legjobb nyolc között a holland de Vreeze ellen bírói döntéssel sikerült továbbjutnia, de döntőt újra egyértelműen nyerte az orosz Kamkojev ellen. A 18 éves magyar versenyzőnek ez már a negyedik győzelme volt a sorozatban: 2010-ben Pakson nyert, tavaly pedig — amellett, hogy hazai tatamin megvédte címét — Prágából is aranyéremmel térhetett haza.
Zsinórban második, a szezonban harmadik ezüstérmét gyűjtötte be a mindössze 16 esztendős Pupp Réka, aki olyan erős tavaszon van túl, hogy ezt az eredményt akár az „elvárások teljesítéseként” is értékelhetnénk. Az ifjúsági korcsoportban is versenyző 44 kilós paksi judoka idén minden nemzetközi megmérettetésen döntőbe jutott, Zágrábból és Teplicéből pedig aranyéremmel térhetett haza. Leibnitzben ez nem sikerült, ugyanis a döntőben az oroszok ifjúsági világ- és Európa-bajnoka, Irina Dolgova jobbnak bizonyult.
A magyar éremkollekciót a 63 kg-ban Polyák Krisztina tette teljessé, aki öt győzelemmel és egy vereséggel ért fel a dobogó legalsó fokára. A 17. életévét éppen csak betöltő kecskeméti versenyzőnek ez volt az első érme a juniorok között, és mivel korábban az ifjúsági kategóriában is szép eredményeket ért el, gyaníthatóan nem is az utolsó. Krisztina német, szlovén, dán és olasz ellenfelet múlt felül a legjobb négy közé kerülésért, ahol először iponnal kikapott az osztrák Magdalena Krassakovától, majd egy másik hazai versenyző, Anita Beisskammer ellenében szerezte meg a harmadik helyet.
A 38 fős magyar csapatból többeknek is sikerült pontszerző helyen végezniük, azonban a mezőny méretét és erősségét nézve kiemelkedik közülük Hencz Norbert és Szabó Katinka teljesítménye. Norbert öt győzelmet aratott, de mivel a 66 kilogrammos kategóriában 68 induló volt, ez a teljesítmény „csak” az ötödik helyre volt elég. A bronzmeccsen a szlovén Gombóc Adrián mindössze jukóval bizonyult jobbnak a kispesti versenyzőnél. Az 57 kilogrammosok között versenyző Szabó Katinka szintén az ötödik helyen végzett: a Leányvár-Egerági Üstökös SE versenyzője magabiztosan, négy győzelmet aratva menetelt az elődöntőig, az utolsó két meccsét viszont elveszítette, így lemaradt a dobogóról.
A magyar csapat legközelebb hazai tatamin bizonyíthat az Európa Kupa-sorozatban, július 14-15-én Pakson.
Eredmények ITT!