UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-06-10 19:13

Bajnokok: KSI, UVSE, UVSE

Befejeződtek a fiú utánpótlás-pontvadászatok, a június 10-i záró forduló egyedül a gyermekbajnokságban döntött az érmek elosztásáról. A BVSC megtréfálta a Vasast, amely ezzel lecsúszott az ezüstéremről – a bajnoki cím ebben a korosztályban is az Újpesté.

eFBé „Azt mondják az nevet, aki utoljára nevet. Mi ma nevettünk, de nem utoljára! Köszönöm a fiúknak az egész éves munkát és áldozatot, méltóképpen zártuk ezt a szezont. További élménydús és sikeres pályafutást kívánok mindenkinek!” – zárta a szezont és a BVSC-Vasas gyermek bajnoki mérkőzést Szűcs Levente, a vasutasok edzője. A sárga-kékek a szezon végére összeszedték magukat, s két komoly skalpot gyűjtöttek a bajnokság végén: egy hete a listavezető UVSE-ét, június 10-én pedig az addig ezüstérmes helyen álló Vasasét.
Pedig közel s távol nem így indult az összecsapás: „Egér”, azaz Szatmári Kristóf vezérletével 4-0-ra vezetett egy negyed után a Vasas. Attól kezdve viszont gyökeres fordulatot vett a találkozó: a piros-kékek majd’ három negyeden keresztül képtelenek voltak a zuglóiak kapujába találni. A hazaiaktól Sélley Rauscher Domonkos egyenlített a második negyed végén (4-4), de a BVSC nem állt le, és a 4-0 után, azt duplázva 8-0-s szériát produkált. Amikor Szatmári – aki egyébként a bajnokság gólkirálya lett – újra a zuglói kapuba talált, alig több mint két perc volt hátra a meccsből (12-5). A vége hozott még egy gólváltást és zárásként újabb Egér-találatot, a Vasas sima vereségével (13-6) lecsúszott a dobogó harmadik fokára. A pontvadászatot az UVSE nyerte miután legyőzte a Margitszigeten a KSI-t (11-4). Ezüstérmes ebben a korosztályban a Szentes, amely a Honvéd vendégeként nyert 14-10-re.
A BVSC ebben a korosztályban a 4. legjobb csapattal bír, egy év múlva azonban előrébb végezhetnek, hiszen a keret tagja lehet több tehetség a 99-es korosztály csapatából, amely Budapest-bajnok lett. A serdülőbajnokságban minden hely elkelt az utolsó bajnoki forduló előtt, így mindössze annyi volt a kérdés, hogy a hetekkel ezelőtt bajnokságot nyerő UVSE megtartja-e százszázalékos mutatóját. A választ a KSI nehezítette meg, Kalanovics Balázsék egészen az utolsó negyedig tartották magukat. Igaz, a KSI mindössze egyszer vezetett a találkozón (1-2), két- vagy háromgólos hátrányból folyamatosan visszajött a meccsbe. Az utolsó negyed második percében Sedlmayer Tamás találatával 9-7-re vezetett az UVSE, ám a hátralévő percekben kimaradtak a lövései. A lilákat Binéth Olivér segítette a végén védéseivel és remek kiúszásaival. Az utolsó percben Kovács Bence gólja döntöttel el a mérkőzést (10-7): az UVSE pontveszteség nélkül nyerte ezt a korosztályos bajnokságot. Hatból ötben nyertek ebben az idényben a lilák: a fiúknál a serdülő és a gyermek, a lányoknál pedig e kettő mellett az ifiknél is az újpestieké, nevezetesen Áts Bertalan tanítványaié a bajnoki cím. A fiú ifjúsági bajnokságban viszont kevésbé vitézkedtek a lilák, sőt, az utolsó fordulóban egy helyet visszacsúsztak, és a 6. pozícióban zárták az idényt. Ehhez két vendéggyőzelemre volt szükség: egyrészt a korosztályos bajnok KSI-ére az Újpest ellen, másrészt a ZF-Eger sikerére a Népligetben, az FTC ellen. A nap rangadója ebben a korosztályban a BVSC-Vasas összecsapás volt, ahol az ezüstérmes zuglóiak 10-6-ra győztek a bronzérmes piros-kékek ellen.

A fiú korosztályos bajnokságok végeredménye: Ifjúsági: 1. KSI 74 pont, 2. BVSC-Zugló 65, 3. Vasas 54, 4. FTC 46, 5. ZF-Eger 43, 6. UVSE 43, 7. Honvéd 42, 8. Szeged 17, 9. Szentes 12, 10. Debreceni VSE 1. Serdülő: 1. UVSE 81, 2. ZF-Eger 61, 3. KSI 55, 4. FTC 48, 5. BVSC 41, 6. Honvéd 40, 7. Vasas 38, 8. Szeged 27, 9. Debreceni VSE 6, 10. Szentesi VK 3. Gyermek: 1. UVSE 67, 2. Szentesi VK 63, 3. Vasas 61, 4. BVSC 52, 5. Honvéd 49, 6. FTC 47, 7. KSI 24, 8. ZF-Eger 23, 9. Szeged 10, 10. Debreceni VSE 3.