Kovács Sarolta Európa-bajnoki címet szerzett, a fiúk csapata pedig ezüstéremmel zárt a hazai rendezésű junior kontinensviadalon.
UP-infoSzombaton tartották a nők fináléját, amelyen 36 versenyző indult. A verseny egyik esélyese az Alba Volán SC öttusa-szakosztályának kiválósága, a felnőttek vb és Eb-érmek sokaságát nyerő Kovács Sarolta volt. Az olimpiai kvótás leány a vívásban 900 pont körüli teljesítményt tűzött ki célként, amelyet könnyen abszolvált is: 976 pontos, kiváló eredményével a 4. helyen végzett az első tusában. Az úszást követően Saci az élre került, hat másodpercet verve a másodikra. Ekkor már 80 pont előnyre tett szert összetettben a második angol French előtt. A lovaglásban hibátlan pályát ment, megnyerte a számot, s növelte előnyét, ami a kombinált szám előtt 33 futó másodperc volt. S végül, ahogyan várható volt, Sarolta magabiztos versenyzéssel, több mint fél perces fórját megőrizve szakította át a célszalagot, és ezzel sorrendben a negyedik Európa-bajnoki aranyérmét szerezte meg.
Saci mellett klubtársa, a még ifjúsági korú Hada Noémi, és a másik fehérvári öttusa egylet, és az Alba Öttusa SE szintén ifi korosztályba tartozó Szabó Noémi alkotta a háromfős válogatottat. A vívásban az egyéni induló fővárosi Réti Anna 760, Hada 736, Szabó 688 pontot szorgoskodott össze. Szabó Noémi az uszodában 14. (összetettben a 25.) volt, Hada Noémi a 27. úszó időt mondhatta magáénak (összetettben 29.), Réti Anna pedig a 33. (összetett 32.) helyet érte el. Csapatban a magyarok ekkor a negyedikek voltak, s az olaszok vezettek.
A lovardában Szabó Noémit ezúttal is elhagyta a szerencse: csak úgy, mint tavaly, azt a Popeye nevű lovat kapta, amelyikről aztán leesett. A történtek Székesfehérváron is megismétlődtek: amikor ráfordult a hetedik akadályra, már repült is lováról. Réti Anna 1100, Hada Noémi 1180 pontot teljesített. A csapat továbbra is a 4. helyen állt, méretes hátrányban a bronzérmes helyen álló angolok mögött. A lövészetekkel megszakított futásban a még nagyon fiatal magyar lányoknak már nem ment annyira, végül Hada Noémi a 25., Szabó Noémi a 33., míg Réti Anna a 34. helyen végzett. A csapat pedig 5. lett, s a verseny az oroszok győzelmével végződött.
Vasárnap a férfiak döntője következett, amelyen a csapat az előkelő második helyet szerezte meg. A vívásban nem jeleskedett a Málits István, Demeter Gergely, Harangozó Bence, Strobl Krisztián kvartett. Málits 784, Demeter 760, Harangozó 736 pontot ért el, míg az egyéni induló Strobl 712 pontot gyűjtött. Valamennyien a mezőny második felében álltak ekkor, míg a csapat a 6. pozíciót foglalta el.
Az úszásban a magyarok valamennyit javítottak helyzetükön, Gergely feljött a 19. helyre, Bence is előrébb lépett: 25. lett két szám összesítését követően, míg István kicsit visszacsúszva a 22. helyet foglalta el. Ami a csapatokat illeti, az oroszok vezettek, s a mieink egy helyet javítottak.
A sportág kiszámíthatatlan számában, a lovaglásban végre jól produkáltak a srácok. A csapattagok összesen egy verőhibát vétettek, ezzel előreléptek a 4. helyre, és belátható távolságba került az éremszerzés lehetősége. A 3. lengyelektől 64 pont volt a távolság, így nagy, de nem teljesíthetetlen futás és lövészet kellett a bronzhoz. Strobl Krisztiánnak már nem volt szerencséje, el is hagyott 156 pontot, egyéniben a zárás előtt Demeter a 13., Málits a 16., Harangozó a 21. volt. Az utolsó számban nagyot alkottak a fiaink, mert nem csak a harmadik, de az ezüstmedált jelentő második pozíciót is sikerült elérniük. Igaz, ehhez az is hozzásegítette az együttest, hogy az egyik francia fiú pisztolyában elromlott az elem. Egyéniben Demeter Gergely a 8., Harangozó Bence a 11., Strobl Krisztián a 23., míg Málits István a 26. helyen végzett. Győzött a litván Kontrimavicius a cseh Kuf és a lett Skecovs előtt.
Ám nem alakult minden simán: az egyéni verseny eredményhirdetése után a lengyelek óvtak, aminek a vége az lett, hogy nem a franciák, hanem ők állhattak a dobogó harmadik fokára. Szerencsére ez a magyarok eredményét nem érintette.
Az Európa-bajnokság a váltóversenyekkel folytatódik.