UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-06-12 09:17

Hét gól is kevés volt

A Honvéd végzett az élen a magyar U15-ös bajnokság Nyugati csoportjában. A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, és bár a közvetlen rivális MTK hétgólos győzelmet aratott, a kispestiek tízgólos sikere ért aranyérmet.

Nagy-Pál Tamás Két csapatnak volt esélye megszerezni a bajnoki címet az utolsó fordulóban az U15-ös bajnokságban. Az MTK-nak volt nehezebb dolga: nemcsak győznie kellett Sopronban, de szurkolnia is, hogy a Honvéd ne szerezzen pontot a ZTE Akadémia otthonában. Nos, az első része összejött, nem is akárhogyan. Forgács Péter fogott ki remek napot: öt gólt rámolt be a soproni kapuba. Laczkó Milán és Nyúl Krisztián is szerzett egy-egy gólt, ezzel pedig 7-0-ra győztek a kék-fehérek, vagyis megelőzték egy ponttal a Honvédot. Legalábbis ideiglenesen... Olyannyira ideiglenesen, hogy a másik mérkőzés első 20 perce után lehetett látni: a kispestiek is hasonló produkcióra készülnek. Pendl Alexander és Rózsahegyi Dominik kezdte meg a gólgyártást, majd beszállt az előadásba Csala Csaba, Szellák Soma, Markót Attila és Miklósvári Kornél is. Utóbbi már a 10. gólt szerezte, így a Honvéd lett az U15-ös sorozat nyugati bajnoki a 2011/2012-es szezonban. Ugyan a nagy riválist csak két ponttal előzte meg, de a gólkülönbsége azért mindent elárul a szezonjáról: a kispesti fiúk összesen 139 gólt szereztek és mindössze 14-et kaptak.