UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-06-13 13:56

Gellei távozott Felcsútról

Nagy változások a Puskás Ferenc Akadémia életében: távozik az utánpótlásműhelytől Gellei Imre szakmai igazgató és Dajka László tréner is.

UP-info Alighogy lezárult a bajnokság az utánpótlás korosztályok számára is, a Puskás Ferenc Akadémián máris fontos változások történtek. Mészáros Lőrinc, az akadémiát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn jelentette be a változásokat: az első komolyabb újdonság az intézmény csapatainak csökkentése. Ez azt jelenti, hogy ezentúl csak a három kiemelt korosztályban (U15, U17, U19) indít a bajnokságban együttest az akadémia, a többi korosztály Székesfehérváron dolgozik tovább. Az MLSZ döntése értelmében az NB I-es csapatok ezentúl már a másodosztályban sem indíthatják el a B csapatukat, de Felcsúton erre is találtak megoldást: a Videotonból kiválva, Puskás Akadémia néven szerepel tovább az együttes, de nyilvánvalóan főleg akadémistákkal. Személyi változások is lesznek az akadémia életében. Mivel Gellei Imre (Fotó, pfla.hu/Takács József) szakmai igazgató az MLSZ-nél folytatja a pályafutását, az ő munkáját ifjabb Tajti József végzi el a jövőben. A tervek szerint az eddiginél is szorosabb együttműködésben a Videoton FC-vel. Arról már beszámoltunk mi is, hogy Dajka László otthagyja a bajnok U18-as gárdát az NB II-es Békéscsaba kedvéért. A tréner elmondta honlapunknak, hogy egy ilyen ajánlatra nem lehetett nemet mondani. A Vidi II pályaedzője, Csucsánszky Zoltán is távozik, igaz nem megy messzire, ugyanis a fehérvári gárda stábjában dolgozik tovább. Rajtuk kívül az U17-esek és az U16-osok vezetőedzője, Mózner János és Cseh András sem marad a következő szezonra. Szintén az akadémiával kapcsolatos hír, hogy Székesfehérváron és Felcsúton is épülnek újabb pályák, köztük egy télen használható fedett műfüves is. Ezen kívül szeptembertől indul az akadémia saját középiskolája. Talán ez lehet az alapja annak, hogy Gyurcsó Ádám után újabb akadémisták mutatkozhassanak be később a magyar válogatottban,

Kapcsolódó cikkek

Bajnokként távozik

Felcsút a bajnok

Nekik tizennyolc