UtánpótlásSport
2025. július 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2012-06-18 03:39

Kalocsai villámparti

Első alkalommal került sorra Kalocsa város rapidsakk-bajnokságára. A versenyzők összetétele az utánpótlás szempontjából örömteli volt, a tizenkét fős mezőnynek kétharmadát ugyanis gyerekek alkották.

Szabó András A jelenlévő nyolc ifjonc zöme a közelgő balatonlellei korcsoportos rapidbajnokságra készülvén érkezett az érseki városba. Bár a felnőttek több tapasztalatuk miatt esélyesebbek voltak (a legesélyesebb, Pap Péter hibátlan teljesítménnyel, hét győzelemmel meg is nyerte a versenyt), de azért a kicsik is kiettek magukért. Porcs Krisztián, a kalocsai Eperföldi Általános Iskola tanulója holtversenyben a harmadik helyen végzett négy és fél egységgel, ugyanannyi pontot elérve, mint a nála jó két emberöltővel idősebb budapesti Erős János. A verseny kedves különlegessége volt a két helyi óvodás, Lakatos Lengyel Péter és Máté Vilmos  részvétele, akik két, illetve másfél ponttal végeztek a 10-11. helyen.