2012-06-18 13:52
Lengyel diadal
Június harmadik hétvégéjén rendezte meg a budapesti szövetség serdülő leánycsapatoknak a 27. Dr. Abád József-emlékversenyt. A nemzetközi tornán a fővárosi mellett Tychy, Bratislava, Nové Zámky és Komárno csapata indult. A találkozók az első szakaszban körmérkőzéses rendszerben zajlottak. A csoportgyőztes rögtön döntőbe jutott, míg a második elődöntőt játszott a harmadik helyezettel.
UP-info A csoportkörben egyértelműen kiderült, hogy a lengyel Tychy kiemelkedik a mezőnyből, ugyanis összes ellenfelét megverte. A pozsonyi lányok is igen jól szerepeltek, hiszen a fent említettet leszámítva nem találtak legyőzőre. A hazai csapat pedig a csoport harmadik helyére ért oda, vagyis megküzdhetett vasárnap a Bratislavával a döntőbe jutásért. Remek mérkőzést hozott az elődöntő, a lányok korához képes rendkívül magas színvonalú röplabdával. Az első játszmában a szlovákok végig magabiztos előnyben játszottak, melyet a magyarok nem is tudtak csökkenteni, így 25-16-tal kerültek hátrányba. A második felvonásra nagyot fordult a világ, a lányok megmutatták, mire képesek valójában, és parádés játékkal, tízpontos győzelemmel egyenlítettek. A harmadik szettben gyorsan előnybe kerültek a budapesti lányok, amely kitartott a végéig, így visszavágtak a csoportban elszenvedett vereségért, és a döntőbe jutottak. A fináléban is maradt a színvonal és a kiegyenlített küzdelem. 15-15-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a Tychy egy jó szériának köszönhetően elhúzott. A véghajrára 22-20-as állásnál fordultak a lányok, de nem tudtak kiegyenlíteni a magyarok, így szetthátrányba kerültek. A második játszmában a magyar együttes magához ragadta a vezetést, és 11-11-ig nem is hagyta feljönni ellenfelét. A lengyelek szép lassan fordítottak is, sőt 21-16-nál már igen jelentős előnyre tettek szert. Az egyenlítés óriási küzdelem árán 22-22-nél sikerült, és bár a hosszabbítást is kivívták a lányok, végül a második felvonást is elveszítették két ponttal. A harmadik szett elején nagyon bekezdett a budapesti alakulat, már öt ponttal is vezetett, de kísértetiesen hasonlóan, a játékrész közepére egyenlített az ellenfél. Fordított is a Tychy, de a magyarokban is volt még tartalék, és 21-19-re ismét vezetni tudtak. A lengyel hajrá azonban ezúttal is jobbnak bizonyult, és 25-23-as sikerével a Tychy megnyerte a tornát, a magyar csapat pedig ezüstérmet szerzett.Kapcsolódó cikkek