2012-06-19 17:52
Németországot is bevették
Zseniális teljesítményt nyújtott a magyar csapat a múlt heti nemzetközi juniorversenyen, egyéniben egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet hoztak haza a fiatalok, s mindemellett a fiúk csapatban is a dobogó legtetejére állhattak.
K. A. A mieink az utóbbi viadalokon rendre kitűnő eredményeket produkáltak, amelyek után már nem is volt meglepő a németországi bravúros teljesítmény. A Suhlban rendezett junior találkozón a 25 méteres pisztolyos versenyszámban Mihalkó Nikoletta brillírozott, az alapversenyben 579 kört lőtt, majd a döntőt is stabilan hozta, aminek eredménye az összesen 780.4 lőtt kör. A versenyszám másik magyar versenyzője Ihos Erika a 27. helyen végzett 551 körrel.
A másik, büszkeségre okot adó szereplést a fiúk csapata vitte véghez a 10 méteres légpuskás számban: mindhárom magyar induló döntőbe jutott, és kettő is az első háromban végzett. Nagy Sándor 696.9 körrel a második, Péni István 696.4 körrel a harmadik, míg Kapás István 694.4-es köreredménnyel a hatodik helyen fejezte be a versenyt, s ezzel a kiváló teljesítménnyel a piros, fehér, zöld színeket képviselő hármas a dobogó legfelső fokára álhatott fel, megelőzve a németeket és az indiaiakat. Ám akad itt még említésre méltó teljesítmény: a 3x40 lövéses összetett számban Nagy Sándor (1261 kör) szintén ezüstöt zsebelt be, nála csak az amerikai Ryan Anderson bizonyult jobbnak. De Péni István (1244.8 kör) sem maradt le sokkal, a 6. helyen végzett, viszont Kapás István (1098 kör) már hátrébb, a 46. pozícióban fejezte be a viadalt.
A juniorok a többi számban nem értek el kiemelkedőnek mondható eredményt. A puskás lányok 60 lövéses fekvő számában Hanák Gabriella és Szijj Katinka indult, előbbi a 21. helyen ért be 585 körrel, utóbbinak pedig az 50. hely sikerült (573 kör). A 10 méteres légpuskában viszont pont fordítva történt: Katinka végzett előrébb, a kilencedik helyen, ami majdnem döntőbe jutást jelentett, míg Gabriella hátrébb, az ötvenediken. Ihos Erika légpisztolyban a 49. lett, a lányok a 3x20 lövéses összetettjében Szijj Katinka a 37. helyet szerezte meg, Hanák Gabriella pedig a 45.-et. A 60 lövéses fekvő versenyszámban a puskás fiúk csapata lemaradva az éremszerzésről a negyedik lett: ezennel Kapás hozta a legjobb eredményt, aki a kilencedik helyen végzett, majd következett Nagy a 11. helyen, végül Péni a 30. pozícióban.
Kétségkívül jó esélyekkel kecsegtető végeredmény és forma ez a közelgő junior Európa-bajnokságra nézve, amely július 10-én kezdődik Bolognában.