Tokióban rendezték a női birkózás Világ Kupa-versenyét, ami gyakorlatilag csapat-világbajnokságot jelent. A fináléban az alig húsz éves orosz Valerija Zsolobova legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok japán Szaori Josidát. A döntőt amúgy Japán nyerte, 5-2-re. Az éppen ma közzétett információ szerint Josida viszi hazája zászlaját a londoni olimpia nyitó ünnepségén.
Szekeres István A fotó gyorsan bejárta a világsajtót: Szaori Josida legyőzötten fekszik a szőnyegen. Szinte hihetetlen, hiszen a harmincéves japán klasszis 2002 óta minden felnőtt világversenyét megnyerte: kétszeres olimpiai, kilencszeres világbajnok, háromszor lett aranyérmes az Ázsiai Játékokon, és mivel csak háromszor indult Ázsia-bajnokságon, onnan is három aranya van. Az ifjú Zsolobova a 2008 óta, 58 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozatát szakította meg. 2008-ban még hosszabb, 119-es szériája tört meg egy kínai nemzetközi versenyen; akkor az amerikai Marcie Van Dusen kerekedett a legenda fölé.
A fotón Valerija Zsolobova persze ünnepli a hatalmas sikert, ami egyben az olimpiai kiküldetésével is jár. A hét végén Racibórzban rendezik meg a lengyel nyílt bajnokságot, a londoni szereplésre esélyes orosz birkózó hölgyek ott válogatóznak… De Zsolobovának már nem kell odautaznia, született meg a döntés, nyomban a Világ Kupa döntője után.
A Szaori Josida legyőzésével szenzációt keltő Valerija Zsolobova októberben lesz húsz éves. Az oroszországi Jegorjevszk város versenyzője 2009-ben kadet Európa-bajnok volt a 60 kg-ban. A junior-világbajnokságokon nyert ezüst- (2010) és bronzérmet (2011). Tavaly a felnőtt világbajnokságon a 9. helyet szerezte meg az 59 kg-ban. Az olimpia évében az 55 kg-ban versenyez. A krasznojarszki Golden Grand Prix-versenyen második, Svédországban, a klippanin pedig ötödik lett. Mindez junior korban tisztes helytállásnak értékelhető.
Most Tokióban minőségi ugrás következett be a pályafutásában. A YouTube-on megnézve a Josida elleni diadalát, testben és fejben is frissebb volt a kissé fásultan birkózó legendánál, nagyszerű dolgokat rögtönzött. Három menetben (1:2, 2:0, 3:0) győzte le. A mérkőzés nyilván nagy lelki többletet ad neki.
Szüksége is lesz rá. Mert Josidát hatalmas cél motiválja: ő (és versenyzőtársa, Kaori Icso) lehet a női birkózás első (két) háromszoros olimpiai bajnoka.