Továbbra is zajlik Szombathelyen az Olimpici párbajtőr országos bajnokág, ahol a gyermek-korosztály nyitónapi egyéni küzdelmei után megkezdődtek a csapatversenyek, valamint a törpicik és az újoncok is pástra léptek. UP-info A Vasas számára nem úgy kezdődött az Olimpici országos bajnokság, ahogyan azt eltervezték, mert bár Nagy Dávid személyében rögtön lett bajnokuk, a körverseny előzetes ranglistája alapján több éremre is esélyesek voltak gyermek-kategóriában. A fővárosi klub kedden a csapatküzdelmekben vigasztalódott, és mind a lányok, mind a fiú győzni tudtak, utóbbiak ráadásul megdöbbentő magabiztossággal. A Vasas két csapatot is indított a fiúk között, ám a B keret sorsa a második körben megpecsételődött, amikor saját klubtársaikkal kerültek össze. A Nagy Dávid, Banyai Botond, Koch Máté, Fóti Adorján összetételű első csapat 45-19-es sikerrel jutott tovább, majd hasonlóan nagy különbségű győzelmeket aratva, meg sem állt a bajnoki címig. A második helyen egy másik fővárosi alakulat, a BVSC végzett, míg a bronzérmet a SZ-L BAU Balaton szerezte meg a PTE-PEAC elleni 45-37-es győzelmével.
A piros-kék lányok már jobban megizzadtak – legalábbis a döntőben, ahol a Diósgyőri Vívó Egyesület leányai szorították meg őket. Az izgalmas fináléban végül az Aradi Regina, Csoknyai Lilla, Gálfalvy Nóra, Soós Krisztina összetételű fővárosi csapat győzött négy tussal, a harmadik helyen pedig a Békéscsabai Karácsonyi Lajos Vívó Egyesület végzett.
A 2001-2002-ben születettek, vagyis a törpicik korosztályában csoportfordulós rendszerben bonyolították le a küzdelmeket, vagyis addig forgatták a kis vívókat, amíg három forduló után kialakult az ötvenfős mezőny végeredménye. A verseny kiélezett küzdelmet hozott, ugyanis két kör, vagyis nyolc asszó után négy versenyzőnek még egyetlen veresége sem volt. A harmadik körben aztán senki sem maradt hibátlan, de a békéscsabai Abu Jubere Arkan Said mindössze egyszer kapott ki, és ez elég volt a végső sikerhez. A második helyen a Vasas színeiben versenyző Nagy Marcell végzett, míg a harmadik a balatoni Kauker Dominik lett.
Szerdán a törpici fiúk csapatban is pástra léptek és ahogy arra az egyéni küzdelmek alapján számítani lehetett, a Vasas és a Békéscsaba küzdelmét hozta a döntő, melynek végén a Nagy Marcell, Reicher Máté, Sárvári Simon, Tkálecz Kolos összetételű piros-kékek örülhettek. A harmadik helyért a házigazda Szombathely nagy csatában, 36-32-re legyőzte az SZ-L BAU Balaton csapatát.
Az újonc fiúk között alapos meglepetést is hozott a torna, ugyanis a toronymagas ranglistavezető Rudi Soma Péter már a 16 között simán kikapott a gyermek korosztály győztesétől, Nagy Dávidtól. A bajnoki címet végül a veresegyházi Bánsági Barnabás szerezte meg, aki a döntőben a szintén felnevező Vasas tehetséget, Bányai Botondot győzte le. A harmadik helyen a Törekvés versenyzője Hajas Gergely és a szombathelyi Horváth Mátyás osztozott.
A lányok versenyében csak "bronzos árnyalatú babér" termett a felnevezőknek: az éves ranglistát vezető békéscsabai Balogh Alexandra magabiztosan nyert, míg a sorrendben második Nagy Kinga lett az ezüstérmes. A szolnoki Juhász Dorottya bronzérme sem mondható váratlannak az idei szezon eredményei alapján, viszont a Vasas színeiben induló Aradi Regina alaposan meglepte a mezőnyt. Az eredetileg gyermek korosztályú fővárosi lány idén csak Békéscsabán gyűjtött pontokat, és a ranglista 73.-jaként indult el az országos döntőben, innen vívta fel magát a dobogó legalsó fokára.
A szombaton záruló versenyen hátra van a törpici lányok egyéni- és csapatversenye, valamint az újoncok és a serdülők is pástra lépnek még. Az érdeklődők a Szombathelyi Vívóakadémia sűrűn frissülő honlapján követhetik nyomon a küzdelmeket.