UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-06-22 07:18

Bronzos debütálás

Sikerrel vette fennállása első mérkőzését az ELTE Scientists flag football csapata, amely a győzelmen felbuzdulva a harmadik helyig meg sem állt az ausztriai FlagMania II. tornán.

A. Á. Ha nagynak nem is mondható, de a hazainál lényegesen nagyobb hagyománya van a flag footballnak, vagyis a szerelések nélküli zászlós amerikaifutballnak Ausztriában. Jól jelzi ezt az is, hogy a március végén kiadott magyar nyelvű flag football-szabálykönyv tulajdonképpen az osztrák szabályozás fordítása. Így az sem csoda, hogy míg Magyarországon alig alakult meg az első flagcsapat, addig a „sógorok” már a három szezonon túl vannak, és a második országos „zászlófoci” tornájukat rendezték meg Bécsben. Idén ráadásul nemzetközivé is vált az esemény, ugyanis a szervezők meghívták hazánk egyetlen csapatát, a leginkább ELTE-s és BME-s egyetemistákból, valamint középiskolásokból álló ELTE Scientists csapatát.
A budapesti gárda kapva kapott az alkalmon, ugyanis a sportág kezdetleges hazai állapota miatt még soha nem volt alkalmuk tét- vagy akár csak barátságos meccset is játszani. Kocsis Balázs, a csapat centere oldalunknak elmondta: a valamivel több mint fél éve alakult Tudósok eddig csak edzőmérkőzéseket játszottak – jobb híján önmagukkal: a támadósor a védősor ellen. Június 2-án aztán az ELTE Scientists Bécsben végre tétmérkőzésen léphetett gyepre, mégpedig Ausztria egyik legjobb csapata, a FlagPack Salzburg ellen.
A Tudósok elmondásuk szerint nagyon elégedettek voltak a szervezéssel, ennek ellenére nem voltak udvarias vendégek, és komoly meglepetést okozva, az első csoportmeccsükön 24-12-re legyőzték a salzburgiakat. A magyar csapat annyira felbuzdult a sikeren, hogy a fővárosok csatájában a Vienna Sentinelst is sikerült megszorítaniuk, végül azonban 20-18 arányban alulmaradtak. Az osztrák csapat tulajdonképpen sikeres extra pontjainak köszönhette a sikert, ugyanis a két gárda ugyanannyi touchdownt szerzett, csakhogy a jutalompontokért zajló kísérletekben az osztrák támadósor volt eredményesebb. Mivel a csoport harmadik meccsén a Flagpack legyőzte a Sentinelst, a csapatok körbeveréssel zártak, ez pedig azt jelentette, hogy egy győzelemmel és egy vereséggel senki sem juthatott döntőbe a hármasból. Kocsis Balázs megjegyezte, hogy a sorsolás idén csúnyán elbánt az osztrákokkal, ugyanis  játéktudás alapján a Sentinels és a Flagpack is messze kiemelkedett a mezőnyből. A magyar csapat így is szerencsésnek mondhatta magát, mert jó pontarányának köszönhetően játszhatott a harmadik helyért. A bronzmeccsen aztán beindult a Tudós-henger: a magyarok 58-6 arányban elsöpörték a Rangers Ladies csapatát, így megszerezték a harmadik helyet. „A szervezés és a hangulat is kiváló volt. A mi mérkőzéseinkkel párhuzamosan U13-as bajnokság is zajlott, így rengeteg szülő volt a helyszínen, családiassá téve a rendezvényt. A pályák kiváló állapotban voltak, kaptunk öltözőket, és elkerített részeken gyülekezhettek a csapatok. Volt hangosbemondós élő közvetítés is, a kommentátor pedig a három párhuzamosan zajló mérkőzés közül, ha mi is a pályán voltunk, mindig a mi meccsünket közvetítette, mégpedig angolul! Az ellenfelek is nagyon barátságosak és kedvesek voltak, mindenki angolul beszélt a jelenlétünkben” – számolt be Kis Péter vezetőedző.
A tornát végül a szinte csak juniorokból álló csapat, a Vienna Vipers második gárdája nyerte. Kis Péter megjegyezte: mindez egyáltalán nem volt meglepő, ugyanis az induló csapatok életkorukat tekintve igencsak változatosak voltak, az „öregfiúk” csapatoktól egészen a középiskolás „juniorokig” minden korosztály és mindkét nem képviseltette magát a tornán. Az ELTE Scientists végül szép emlékekkel, értékes nemzetközi tapasztalatokkal és egy – a csapat elmondása szerint kipróbáltan – 1 liter űrtartalmú, harmadik helyért járó kupával tért haza Bécsből. A sportág hazai úttörői reménykednek abban, hogy akár a magyarországi flag football fejlődése, akár újabb külföldi meghívás lehetővé teszi, hogy nem a következő FlagMania tornáig kell várniuk újabb mérkőzésre.