UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-06-25 12:37

Generációváltás előtt

A Dunai Krokodilok SE utánpótlását Szabó Gábor vezeti. Két korosztályt irányít, az U16-ot és az U14-et. Mindkettővel érmet szerzett ebben a szezonban, így igazán sikeres évad van a Krokik mögött. A szakemberrel beszélgettünk a bajnokság végeztével.

Nagy-Pál Tamás – Szeptemberben beszélgettünk utoljára. Az U14-esektől aranyérmet várt, az U16-osoktól ezüstöt. Összejött. Elégedett? – Igen, ami benne volt a szezonban, azt kihoztuk belőle. Az U14-ben hiába nyertünk szezon közben kétszer az SZPK ellen, a rájátszásban végül csak aranygóllal győztünk. U16-ban is jó kis meccseket játszottunk. – Az U14 kanadai táblázatán az első ötből négyen "krokodilok", azért ez is sokatmondó… – Szerencse, hogy nem egy-két emberes volt a csapat, sokan feliratkoztak a listára. A fináléban is Dávid Bence ütötte a mindent eldöntő gólt, pedig nem is vártuk tőle, mert betegeskedett és nem volt jó erőállapotban. – Ha már betegeskedés, volt-e bármi más, ami megnehezítette a dolgukat? – Nagyjából minden jól ment. Iskolai csapat vagyunk, és a fiúk a diákolimpiát is megnyerték. Az év vége felé jöttek ezek a betegségek, ezért egy kicsit lutri volt a döntő, hiszen egy meccsen dőlt el minden, amíg szezon közben bőven a mezőny fölé emelkedtünk. De hiába van a legjobb csapatunk, benne volt a pakliban, hogy nem mi nyerünk, hiszen többen is hiányoztak akkoriban az edzésekről. De szerencsére volt bennünk tartás, és nyertünk. – Mekkora volt az átjárás a két korosztály között? – Gyakorlatilag ugyanazok a játékosok alkották. Van két kapusunk és egy mezőnyjátékosunk, aki 1997-es születésű, egyébként mindenki 1998-as. Az U16-os bajnokságban ez most egy tanulókör volt, erősebb csapatokkal is megmérettettünk. Szükség van erre, mert az U14-ben csak a Komárom tud megszorongatni minket, a többi összecsapáson csak a gólkülönbség a kérdéses. Nehéz így motiválni a srácokat, nem elég nagy kihívás nekik. – Volt ugyebár egy lány kapusuk ebben a szezonban. Felvette a ritmust gyorsan a fiúkkal? – Igen, jól beilleszkedett. Az előző csapatában is fiúk között védett, úgyhogy nem okozott gondot ez neki. A döntőben óriási bravúrokat mutatott be. Szezon közben nem volt sok dolga, de amikor kellett, akkor bizonyította, hogy helye van a csapatban. – Az idén nyáron is mennek a Praga Games-re? – Persze, már nagyon készülünk rá. Nehezebb csoportba kerültünk, mint tavaly, pedig akkor is kiestünk – igaz csak nüánszokon múlt. Az águnk is nehéz lesz, úgyhogy sok múlik majd a szerencsén, de azért jó lenne 1-2 kört menni a kieséses szakaszban. – Utána nyilván pihenhetnek a fiúk. Ismét a tanítással együtt kezdődnek meg az edzések? – Így van, ez nem változott. Viszont nagy generációváltás lesz most nálunk, ugyanis a 98-as csapat magja megy az U16-os bajnokságba. Az U14-be viszont jönnek a kicsik, így nem számítunk címvédésre. Az idősebbeknél viszont annál inkább, most egyértelműen az aranyérem lesz a cél. Úgy néz ki, hogy az U19-ben is elindítjuk őket, így továbbra is edződhetnek a nagyobbak között. – Mivel tölti az uborkaszezont egy floorballedző? –Főként pihenéssel. Készülünk a Balatonra is, de nagyrészt aktív kikapcsolódásra készülök, habár most kisebb térdsérüléssel bajlódok.