UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-06-25 12:30

Rangos akadály

Rangos nemzetközi versenynek ad otthont július első teljes hétvégéjén a Nemzeti Lovarda, ugyanis itt rendezik az első magyar utánpótlás Nemzetek Díját.

UP-info Már lázasan haladnak a nyár legrangosabb magyarországi tornájának az előkészületei. A Nemzeti Lovardában rendezik július 5-8. között a díjugrató Nemzetek Díját, amely a 12-21 éves korú lovasok számára kiírt nemzetközi CSIO-verseny. A szövetség tájékoztatása szerint a jelentkezések eddig meglehetősen visszafogottak, pedig a rendezők bíznak a teljes magyar utánpótlás részvételében. Annál is inkább, mert ennek a versenynek történelme van, nem is akármilyen, ugyanis 2009-ben már a 100. évfordulóját ünnepelte. Igaz, 1909-ben még a katonai csapatok díjugrató versenye volt, összesen hat gárda mérte össze a tudását. Az első tornán a franciák hódították el a győztesnek járó serleget. A torna díjazása mellett sem lehet elmenni szó nélkül, hiszen összesen 115 ezer eurót, vagyis 35 millió forintot osztanak ki. Emellett az is emeli az esemény rangját, hogy az augusztusi kontinenstorna előtt ez lesz az utánpótlás utolsó válogató versenye. Talán ennek is köszönhető, hogy nevezett a viadalra a németek olimpiai ezüstérmese és Világ Kupa-győztese, Thomas Frühmann is.