Június 23-án rendezik meg a hazai íjászélet legrangosabb utánpótlás-versenyét, a diákolimpia budapesti döntőjét, ahol nem csak a bajnoki címekért, de a kedvezményekre feljogosító sapkákért is érdemes pontosan célozni. A. Á. Háromszáz indulóra és színvonalas versenyre számít a szakvezetés a Diáksport Szövetséggel közösen rendezett diákolimpia országos döntője előtt. A hétvégén – számos regionális előválogató után – Budapesten dönthetik el az ország legjobb fiatal íjászai a bajnoki címek sorsát. A diákolimpiai siker ráadásul országos bajnoki címet is jelent a fiatal sportolóknak. Mint Takács László az íjász-utánpótlás felelőse oldalunknak elmondta: a szövetség úgy gondolta, hogy egy már kipróbáltan jól működő rendszerben szeretné versenyeztetni a magyar utánpótlást, ezért döntöttek a Diáksport Szövetség számos sportágat felölelő alternatívája, a diákolimpiai sorozat mellett. A rendszert természetesen hozzáigazították az íjászsport sajátosságaihoz, így alakul ki a mai formájában működő diákolimpia sorozat, amelynek döntője mind a mezőnyt, mind a szervezést tekintve a legrangosabb hazai íjász utánpótlás-verseny.
A megmérettetésen minden elismert szám képviselteti magát, tehát bajnokot avatnak tradícionális, reflex, irányzék nélküli, olimpiai és csigás kategóriában is. Természetesen ezúttal is Nemzetközi Íjász Szövetség (FITA) utánpótlásra vonatkozó szabályozása lesz érvényben, ami azt jelenti, hogy az U21-es korosztállyal bezárólag lehetett nevezni. A szervezők harminckét kategóriában szeretnének érmet osztani, és bár még nem biztos, hogy minden számban lesz induló, Takács László szerint harminc bajnokot biztosan avatnak a hétvégén.
A győztesek ráadásul nem csak az érmeknek és büszkeségre okot adó diákolimpiai címnek örülhetnek majd, hanem azoknak a sapkáknak is, amelyek egy évig különféle kedvezményekre jogosítják majd fel kiérdemlőjüket a hazai íjászsport versenyein. A fejfedők viselői például kedvezményeket kapnak a nevezési- és tagdíjakból, sőt akár szövetségi támogatásokra is számíthatnak. A sapkák értékét jól példázza, hogy a hazai utánpótlás legnagyobb nevei, Búzás Anna, Orosz Viktor és Banda Árpád is elindulnak majd a diákolimpián, annak ellenére, hogy a hétvégén még a közép-európai csapatokat tömörítő CEC-kupa sorozat zágrábi állomásán is felajzzák íjaikat.
Takács László elmondta: nagy örömmel tölti el a szövetséget, hogy az idén először számos szponzor által támogatott verseny végre megkaphatja a hozzá méltó rangot, a rendezvény komolyságát pedig jelzi, hogy Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese vállalta el a fővédnöki tisztséget.
A szervezők a sportág szerelmeseit és minden érdeklődőt szeretettel várnak a 23-án reggel kilenc órától a XVII. kerületi RTK Sporttelepen!