UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-06-26 12:51

Fiatal olimpiai csapat

A női válogatott is Londonra készül, immár az utazó kerettel. Merész András az Eb-n az ötkarikás részvételt kiharcoló fiataloknak megadja a lehetőséget, így a tizenhárom fős csapat fele huszonhárom éven aluli. Kína kipipálva, a következő edzőpartner az Egyesült Államok.

eFBé Kína válogatottja ellen hétfőn 14-11-re nyert a magyar női vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen. Két nappal korábban 10-8-ra győzték le a lányok az ázsiaiakat, akik a mieinkhez hasonlóan az ötkarikás játékokra készülnek. A hétfői meccsen már úgy ugorhattak vízbe a lányok, hogy tudták, ki az a 13 játékos, aki biztosan utazik a brit fővárosba. Két tartalék továbbra is a csapattal készül, köztük a legfiatalabb, a BVSC 18 éves játékosa, Illés Anna. „Nusi” tehát csak tartalékként, csapattársa, Kisteleki Hanna ellenben biztos utazóként készülhet az ötkarikás játékokra. Kína ellen Keszthelyi Rita vezette a csapatot, a 14 magyar találatból a szentesiek kiválósága 6 gólt vállalt. Czigány Dóra is kivette a részét a találatokból, kettőt szórt az egri lány – csapattársa, Antal Dóra szintén az utazók között van. Bolonyai Flóra az ötödik a sorban: az USA-ban védő kapus túl van egyetemi vizsgáin, így az UVSE-nevelés teljes erővel Londonra koncentrálhat. Menczinger Kata szintén, a dunaújvárosiak 23 éves játékosa már a rutinos felnőttek közé számít a csapatban. Keszthelyiék tavaly ezüstérmesek voltak az U20-as világbajnokságon, az amerikai válogatottból többek ellen vízbe ugrottak az olaszországi viadalon. Most hamarosan újra összecsapnak: az olimpiai tesztverseny után ezúttal Amerikában, a magyar csapat szombaton utazik és kilenc napot tölt edzőtáborban a tengerentúlon. Ezalatt négyszer megmérkőzik a két együttes Kaliforniában: Los Angeles, San Francisco és Corona Del Mar mindenképpen a helyszínek között lesz. Kínához hasonlóan az Egyesült Államokkal is egy csoportba került Magyarország az olimpián, Londonban az USA ellen július 30-án indul számunkra az ötkarikás torna. A kvartett negyedik tagja Spanyolország, ellenük zárjuk a csoportkört augusztus 3-án. A (kötelező) továbbjutás esetén Ausztrália, Olaszország, Oroszország vagy a házigazda, Nagy-Britannia következik.

A magyar női válogatott londoni kerete. Kapusok: Bolonyai Flóra (USC, amerikai), Gangl Edina (Eger). Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Eger), Bujka Barbara (Messina, olasz), Csabai Dóra (BVSC), Czigány Dóra (Eger), Drávucz Rita (Pro Recco, olasz), Keszthelyi Rita (Szentes), Kisteleki Hanna (BVSC), Menczinger Kata (Dunaújváros), Szűcs Gabriella (Dunaújváros), Takács Orsolya (Szentes), Tóth Ildikó (BVSC).