Egy héten át huszonnégyen táboroztak Dunakeszin a Magyar Korfball Akadémia és a Bárdos iskola szervezésében. Nagy Bandor vezetésével a komoly edzésmunka mellett rengeteg játék és sportélmény várta az alsósokat és felsősöket, akik az új Dunakeszi Plázsra is magukkal vitték az állványt.
UP-info Június 19-től 24-ig a dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskolában táborozott 13 felsős és 11 alsós kisdiák.
Az edzések két csoportban zajlottak, az elméletre és a gyakorlatra egyaránt hangsúlyt fektettek az edzők. A foglalkozássorozat a sportág magas szintű bemutatásával, a tavalyi BEK-döntő legszebb pillanatainak képi felelevenítésével kezdődött. Kicsik és nagyok a profiktól ellesett mozdulatokkal gyakorolták ezután a passzokat és a különböző típusú dobásokat.
A táborban minden nap újabb sportági elemet fejlesztettek (gyorsaság, 1-1 elleni játék, védekező felállás, stb.), ám ezeket volt, hogy rendhagyó formában.
A korfball mellett több sportág is terítékre került. A gyerekek hangulatos evezésen is részt vettek: átcsónakáztak a Megyeri-híd alatt. A Dunakeszi Plázsra a korfballos csapat magával vitt néhány állványt, így a homokfoci, a strandröplabda, a csocsózás és az ugrálóvárak mellett aki akarta, ezt a sportágat is kipróbálhatta. A szabadidő része volt az ebéd utáni pihenőben a L’ecso című film végignézése.
A film inspirálta az utolsó nap sorversenyét is: a „Tojásgörgetés”, a „Repülő palacsinta”, „A vak szakács” és a „Zsúrkocsi” elnevezésű versenyszámok természetesen egytől-egyig fontos elemeket tartalmaztak a mozgáskoordináció és a csapatjáték erősítése terén.
A „táborzáró nyílt korfballozásra” testvérek és szülők is érkeztek, így komoly rangadókat játszhattak a résztvevők – a slágermeccs a Szülők–Tanárok All Star-mérkőzés volt. Kiváló szervezés, remek ötletek; a felejthetetlen öt napnak bizonyosan lesz folytatása.
Korfballos juniorok: irány Szajol!
Július 3-tól 9-ig az 1992-2002-s korosztályok számára szervez tábort a Magyar Korfball Szövetség. Hack Barnabás és Le Minh Duc vezetésével napi két edzés hat napon át (természetesen korosztályonkénti bontásban), emellett sok strandolás és sportverseny szerepel a programban. A tábort idén is minitorna zárja: június 8-án és 9-én a magyar utánpótlás-válogatottak felkészülése is Szajolban zajlik, de külföldi, például holland együttesek is érkeznek a Szolnok melletti településre.