UtánpótlásSport
2025. július 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2012-07-01 08:16

Söprés Szombathelyen

Nagy arányú győzelmet aratott a magyar együttes a szlovák nemzeti csapat ellen a négy különböző korosztályból válogatott csapatok mérkőzésén. A fiúk és lányok által vegyesen lejátszott fordulókat kivétel nélkül a mieink nyerték, ezzel már az elejétől fogva egyértelmű volt a végeredmény.

UP-info Szombathelyen rendezték meg a 8 táblás korcsoportos barátságos csapattalálkozó a szlovák válogatottal. A Haladás VSE szervezésében kellemes körülmények között zajlott a kétszer négy fordulós oda-visszavágós rapid és villám mérkőzés. A csapatokat 10, 12, 14 és 17 éves játékosok alkották. Két fiatalnak kellett képviselnie a korosztályát, skét lánynak kötelező volt szerepelnie. Válogatottunk szép sikert aratva összességében 22,5-9,5-re diadalmaskodott a négyszer fél órás játékidejű válogatott mérkőzésen. A magyaroknak az első fordulóban megszerzett 7-1-es győzelemmel sikerült megalapozniuk a sikert. Minden fordulóban nyert a válogatottunk, ami annak is köszönhető, hogy a szombathelyi Nagy Gábor az összes játszmáját megnyerte. Az első és második táblán Nagy Gábor és Varga Melinda 7 pontot gyűjtött. A következő két táblán Szajbély Zsigmond és Ngo Tan Don is sikerrel vették a szlovákok által állított akadályt, Mraz Ondrej és Spacek Oliver ellen. A megszerezhető 8 pontból 6,5 pontot gyűjtöttek. A 12 éveseknél Ugróczky Péter és Czupor Attila vette fel a küzdelmet Pechac Jergussal és Vrtiakova Annával. Fiaink legyőzték a lassan játszó szlovák kislányt, de Pechac elvett 2,5 pontot játékosainktól. Így ezt a korosztályt 5,5-2,5 arányban nyertük (Peti 3,5 pontot, Attila 2 pontot szerzett). A legkisebbeknél Kozák Ádám és Lengyel Andrea képviselte válogatottunkat. Ádám 2,5 pontot szerezve egy pluszban maradt, ami jó teljesítmény, Andika hősiesen küzdve 1 pontot szerzett a fiúk ellen, amely reális eredmény volt. Így válogatottunk vasárnapi teljesítménye jónak mondható, de 1-2 pont maradt játékosainkban. A hétfői villám összecsapásunk a szlovákokkal nagyon izgalmas és érdekfeszítő volt, a gyerekek nagyon élvezték a játékot. Ebben a szórakoztató műfajban is nyertek játékosaink 20,5-11,5 arányban.