UtánpótlásSport
2025. július 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2012-07-01 18:10

Vízközelben lépegettek

Nagyszerű környezetben, a balatonlellei parton rendezték az idei korcsoportos sakkbajnokságot. A gyakran harminc fok feletti melegben nem csak az ellenfelekkel, a hőséggel is meg kellett birkózniuk a gyerekeknek.

Szabó András A gyönyörű környezetben a kisiskolás, nyolc éven aluliaktól egészen az érettségi előtt álló tizennyolc éven aluliakig hat korosztályban mérkőztek meg egymással az ifjak. A legkisebbek között, az U8-as kategóriában a lányoknál az egri Majoros Rózsa 6 ponttal a szinte helyinek számító tapolcai Juhász Juditot (5,5) és a debreceni Hajdó Hannát (5) verte meg szoros csatában, mindössze egyetlen győzelemmel feléjük kerekedve. Ugyanebben a korosztályban a fiúknál a budapesti Karácsonyi Gellért magabiztosabb különbséggel, kilenc partiból nyolcat megnyerve, egyedül a vb-11. Lendvai Olivértől kikapva hódította el a bajnoki címet. A dobogó fokain a szintén fővárosi Lakatos Tamás és a tatai Dibusz Domonkos, valamint a kőbányai Fodor Kornél állt még az eredményhirdetés pillanatában, miután utóbbi két fiú között semmilyen pontszámítási módszerrel nem lehetett különbséget tenni. A tízévesek közt a tatai Kocsis Anett és a nagykátai Lengyel Andrea között szintén minimális különbség volt (egymás ellen még döntetlent is játszottak), de a két egyaránt nyolc-nyolc ponttal rendelkező leányzó közt a Sonneborg-Berger tett különbséget, mindössze negyed ponttal előbbi javára. A fiúknál, hasonlóan az eggyel lejjebbi kategóriához, itt is nagyobb volt a különbség, a FIDE-mester Krstulovic Alex 7,5 ponttal végzett, másfél egységgel megelőzve mind a miskolci Vanczák Tamást, mind a budapesti Kozák Ádámot.