A junior sportlövők utolsó alkalommal még odatették magukat a rohamosan közelgő Eb előtt: az elmúlt hét végén a Budapest-bajnokságon mutatták meg, mit tudnak.
Krecsik Adrienn A fiatalok hosszú és fárasztó, ám sikeres edzőtáborral a hátuk mögött vetették bele magukat újra a versenyzésbe. Igaz, hogy a hőség és a tábor utáni pihenő miatt foghíjas volt a mezőny, de a résztvevők szereplése mindenképpen jó előjelként szolgál a július 10-én kezdődő junior Európa-bajnokságra.
Az Eb-kerettag puskás lányok, Hanák Gabriella, Biatovszki Mira és Szijj Katinka, remekül teljesítettek: Gabriella a 3x20 lövéses összetett számban 574 köregységgel egyéni csúcsot ért el, csak úgy, mint Mira 568-cal, Katinka pedig 560 kört lőtt. Ezzel megszerezték az első három helyet a junior lányok mezőnyében. Hanák ezen kívül a 60 lövéses fekvő versenyszámban is diadalmaskodott. Kiemelkedően teljesített még Borbély Levente is, aki a 60 lövéses szabadpisztolyos számban ért fel a dobogó tetejére. Kapás Istvánt szintén jó forma jellemzi: 60 lövéses fekvőben és 3x40 lövéses összetettben is első helyezést ért el, az előbbi számban nyújtott 594-es eredménye olyan teljesítmény, amilyennel már döntőbe lehet kerülni a kontinensviadalon. Az ifjúságiaknál 60 lövéses fekvő és a 3x20-as összetett versenyszámban is Tóth-Könczei Csongor lett az első.
Kissné Oroszi Edit utánpótlásedző a régebben elért és a mostani eredmények fényében elmondta: egy hét múlva Bolognában az lesz a céljuk, hogy az első nyolc közé, vagyis a döntőbe bekerüljön legalább egy puskás és egy pisztolyos versenyző. Az edző szerint erre meg is van az esély bőven, hiszen az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztak a fiatalok, s igazán sokat fejlődtek.
– Számos nemzetközi versenyen és edzőtáborban vettünk részt az utóbbi időben, amelyeken csupa olyan fiatal állt a dobogón, mint például Nagy Sándor vagy Mihalkó Nikoletta, akik rettentő tehetségesek, és jónéhány évig ott lesznek még a junior mezőnyben. Aztán ha ezen az Eb-n nem is, de a következőkön biztos vagyok benne, hogy a legjobbak között fogják emlegetni őket. De egyelőre koncentráljunk csak a legközelebbi feladatukra, ami nem más, mint hogy a mostani jó formájukat átmentsék egy héttel későbbre, és persze, hogy kipihenjék magukat. Most is a Balatonnál vannak – tette hozzá.
Részletes eredmények az Eredmények/Hazai menüpontban.