Súlyos beteg a fiatal kapus
Megdöbbentő hírről számolt be a Diósgyőri VTK hivatalos honlapja: a csapat ifjú kapusának, Rakaczki Bencének leukémiát diagnosztizáltak.
UP-info A Diósgyőri VTK felnőtt csapatának fiatal kapusa, Rakaczki Bence súlyos betegségben szenved: a 19 éves játékosnak nemrég leukémiát diagnosztizáltak. Mozgalmas szezonja volt a hálóőrnek, hiszen miközben nagyban készült a diákévek egyik legnagyobb erőpróbájára, az érettségire, a bajnokság utolsó négy fordulójában ő védte a miskolci gárda kapuját. Rakaczki az írásbeli érettségit még gond nélkül megcsinálta, és a kapuban is megbízható teljesítményt nyújtott. A bajnokság végeztével azonban jelezte a csapat orvosának, hogy gyengének érzi magát, és folyamatos izomfájdalmaktól szenved. Ezután végezték el rajta a vizsgálatot, amely meghozta a szomorú eredményt: fehérvérűségben, orvosi szakkifejezéssel élve leukémiában szenved. – Bajnokság közben semmi jel nem mutatott arra, hogy Bence beteg lenne, a munkáját jól végezte, és fokozott erőbedobással készült az érettségire is - mondta a DVTK kapusedzője a klub hivatalon honlapjának. Veréb György úgy fogalmazott: ha jelzővel kellene illetni Bencét, akkor csak az jut eszébe, hogy áldott jó fiú. „Szerény, kötelességtudó és tisztelettudó. Nagyon szeret horgászni, de amikor kifogja a nagy pontyokat, megpuszilja és visszadobja őket a vízbe. Ilyen gyerek Bence, csak legekben tudok beszélni róla" – tette hozzá A szóbeli érettségit így már csak betegágyból tudta letenni Bence, akinek - hogy az állapotát szinten tartsák -van szüksége, ezért a család arra kéri a csapat szurkolóit, és persze mindenkit, hogy aki tud, segítsen. Miskolcon, a Semmelweis Kórháznál található Miskolci Vérellátó Állomáson adományozhatnak vért a segítőkész szurkolók minden szerdán 9 és 18 óra között. A vérellátónak jelezni kell, hogy a vért Bencének szánják, így azt egyenesen hozzá irányítják. A kapus vércsoportja 0 Rh+, vért pedig 18 év feletti, egészséges emberek adhatnak.Mi is az a leukémia? A fehérvérűség (orvosi használatban leukémia vagy leukaemia) a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedése, amikor a csontvelőben a vérsejtképzés (leggyakrabban a fehérvérsejteké) folyamata kórossá válik, és korlátlan sejtburjánzás kezdődik el. A leukémiák a hematológiai neoplazmák közé tartoznak. A csontvelőből a kóros fehérvérsejtek a véráramba jutnak. Az érett alakok számának csökkenése miatt nagyobb a fogékonyság a fertőzésekre; a vérlemezkék megfogyatkozása pedig vérzékenységhez vezet és általános tünet a vérszegénység.
Terápia A kezelés során a fő cél a kóros sejtburjánzás megakadályozása. A kemoterápia vagy citosztatikus kezelés a sejtosztódás gátlását jelenti. Különböző citosztatikum kombinációkat alkalmaznak. A gyógyszereket szájon át, intravénásan, illetve lumbálisan alkalmazzák. A sugárkezelés során koponya-besugárzást végeznek, és ezzel az idegrendszeri érintettséget kezelik vagy előzik meg. Ritkán hasi vagy egyéb nyirok régió besugárzását is jelentheti. A csontvelő-átültetéshez donorra van szükség, de az nem mindig áll rendelkezésre. És felmerülhet a host versus graft betegség, amikor a befogadó szervezet immunrendszere idegenként kezeli a beültetendő csontvelői sejteket. (Forrás: Wikipédia)
A leukémia, bár nagyon súlyos betegség, nem okvetlenül halálos kimenetelű. A leghíresebb sportoló, aki legyőzte a betegséget, a holland Maarten van der Weijden. A hosszútávúszónak 2001-ben diagnosztizálták a fehérvérűséget, de felgyógyult belőle, és még a sportolást sem kellett abbahagynia. Sőt! 2008-ban a pekingi olimpián aranyérmet szerzett 10 kilométeres hosszútávúszásban.