2012-07-03 17:05
Újabb spanyol arany?
Alighogy véget ért a lengyel-ukrán közös rendezésű felnőtt Európa-bajnokság, újabb fontos kontinenstorna kezdődik: az U19-esek nyolcas döntője. Ahogy a nagyok tornáján, itt is Spanyolország pályázik a legnagyobb eséllyel a végső győzelemre.
Nagy-Pál Tamás Július 3-án a görög-spanyol csoportmeccsel kezdődik Észtországban az U19-es Európa-bajnokság nyolcas döntője. A csapatokat szokás szerint két kvartettbe osztották, és kétségkívül mind a kettőt hívhatjuk halálcsoportnak, hiszen az A jelűben Görögország, Spanyolország, Portugália és Észtország, míg a B-ben Anglia, Horvátország, Szerbia és Franciaország küzd az elődöntőbe jutásért. A tornának nagy a tétje, hiszen az első három helyezett nemcsak éremmel és elismeréssel lehet gazdagabb, hanem automatikusan kvalifikálja magát az őszi U20-as világbajnokságra, melyet Törökország rendez. Ha már a felnőtt Eb-n a spanyolok jó néhányszor történelmet írtak, meg kell említeni, hogy ez itt is könnyen megtörténhet, hiszen, ha nyernek, akkor az új évezredben ez lesz a hatodik ibériai siker, vagyis átlagban minden második tornán ők diadalmaskodnak. Ilyen adat ismeretében nem meglepő, hogy Andrés Iniestáéknak a jelek szerint egyelőre nincs párjuk a kontinensen. Persze, ez azért nem lesz olyan egyszerű feladat, hiszen az első mérkőzésen rögtön a görögökkel találkoznak, akik már ebben a korban is kitűnő védekező focijukról híresek – ennek köszönhetően egy gólt sem kaptak a selejtezők során! Portugáliáról nyilván meg sem kell említeni, hogy milyen kitűnő az utánpótlása. Ráadásul van egy kiemelkedő tehetsége is, a Sporting 18 éves támadója, Betinho, aki nem kevesebb, mint nyolc gólt szerzett a selejtezők alatt. Észtországról se feledkezzünk meg, bár papíron nem kéne tartania tőle a spanyol armadának, egy házigazdát soha nem szabad félvállról venni. Tudja ezt a gárda szövetségi edzője, Julen Lopetegui is: - Itt már minden csapat nagyon erős. Görögország és Portugália eleve nagyon nehéz csoportból jutott el ide. Észtország pedig nemcsak házigazdaként veszélyes, mert mind fizikailag, mind taktikailag rengeteget fejlődött az elmúlt években. A végső győztes természetesen könnyen kikerülhet a másik csoportból is. Bár Angliának most nincs a korosztályban akkora tehetsége, mint annak idején a már 19 évesen is brillírozó Wayne Rooney vagy Theo Walcott, nagyon masszív csapatot alkot. A horvát utánpótlásból gyakorlatilag minden évben feltűnik egy-egy óriási tehetség, erre most is jó esély van. Déli szomszédaink félelmetes támadósorral rendelkeznek, ugyanis az öt csatár közül mindenki legalább két gólt szerzett a selejtezők során, összesen 13-at. A franciák számítanak talán kicsit sötét lónak, hiszen egyelőre még maguk sem tudják eldönteni, jó irányba halad-e az utánpótlásuk. Viszont ott van a csapatban egy bizonyos Paul Pogba, akinek a megtartásáért személyesen Sir Alex Ferguson menedzser harcolt a Manchester Unitedben, amikor a Juventus megpróbálta elcsábítani a középpályást. Végül, de nem utolsósorban: a szerbek. Az együttes játéka leginkább Alekszandar Mitrovics teljesítményétől függ, aki gyakorlatilag egy személyben felel a gólokért. Ha nem lesz formán kívül, akkor bárkire veszélyesek lehetnek. Nagyon izgalmas utánpótlás Eb előtt állunk tehát a felnőtt kontinenstorna levezetéseként, és talán egy-két esetben még jobb mérkőzésekre is lehet számítani, hiszen itt még nincs akkora eredménykényszer a srácokon és az edzőkön. A torna mérkőzéseinek nagy részét az Eurosport élőben közvetíti.