Kiss Pál Tamás egy pillanatig nem unatkozott a GP3-asok silverstone-i futamán, a rengeteg izgalomhoz azonban nem párosult szerencse.
A. Á. Már pénteken elkezdtek gyülekezni a fekete felhők, nem csak a brit versenypálya, de Kiss Pál Tamás feje fölött is. A magyar pilóta egészen fantasztikus szabadedzést produkált a zuhogó esőben, ám a bírók nem nézték jó szemmel, hogy sárga zászlós periódusban javított a köridején, így tíz helyes rajtbüntetést kapott. Tomi – amellett, hogy nem tartotta jogosnak a döntést – abban reménykedett, hogy ennél már csak jobb jöhet, de csak a pálya fölött sütött ki a nap szombat reggelre, a versenyzőnek nem.
Az új körülményekhez nem sikerült időben alkalmazkodnia sem a pilótának, sem a csapatnak, így csak az időmérő utolsó perceire lettek meg az optimális beállítások. Akkor már a jó szárnyállás sem ért sokat, mert Tomi bíztatóan induló gyors körébe egy baleset miatt újra beleintegettek a sárga zászlóval, így nem csak nem tudott javítani, de annyira lassan ért körbe, hogy már nem tudott egy újabbat sem megkezdeni.
Az így megszerzett 11. hely azt jelentette, hogy Tominak a 21. helyről kellett volna rajtolnia az első futamon, és bár ez még mindig előkelőbb pozíció, mint amit két csapattársa büntetés nélkül produkált, ez nem igazán vigasztalta honfitársunkat. Az Atech CRS GP versenyzője kis túlzással egész délután esőtáncot járt a boxban, ám csak a Forma-1-esek kaptak az égi áldásból. Ők viszont akkorát, hogy csaknem két órát csúszott a GP3 első futama, amelyen már szinte száraz pályán körözhettek a versenyzők.
Tomi két újabb büntetés miatt – nem pihentek a bírók a hét végén – végül a 19. helyről rajtolt, innen próbálta meg megcsípni a pontszerző helyek valamelyikét, netán a második futamon pole-t jelentő nyolcadik helyet. A magyar versenyzőnek mindössze hét kör kellett ahhoz, hogy kézzelfogható távolságban legyen a pontszerzés: már a 11. helyen haladt 2 másodpercre a 8.-tól, amikor – csakúgy, mint legutóbb Valenciában – kifogytak alóla a gumik, és visszalassult. Öröm az ürömben, hogy a 11. helyet sikerült megőriznie, így a második futamra maradt sansz. Meg persze rengeteg izgalom.
Vasárnap délelőtt végre megjött az eső, amit Tomi úgy várt, de nem abban a folyamatosan zuhogós formában, ahogy ő remélte, hanem a kis szakaszokban. Ennek következtében hihetetlen „gumirulett” kezdődött a pályán, versenyzőnknek pedig rosszul pörgettek. Volt amikor a hetedik helyen haladt, de az állandó kerékcserék és a változó pályaállapotok miatt visszacsúszott a 19. pozícióba. Végül a 14. helyen ért véget a hullámvasút, amiért természetesen nem osztanak pontot, így maradt a rengeteg izgalom és a sok tapasztalat, na meg az optimizmus, hogy máskor Fortuna Tomi autójába ül majd: „Ez egy ilyen hétvége volt, akadt benne kimagasló pozitívum és kimagasló negatívum is, de az eredmény sajnos az utóbbi halmazba tartozik. Ami balszerencse elképzelhető, az mind utol is ért minket ezen a hétvégén, de nem is mondok többet, mert ilyenkor úgyis minden csak magyarázkodásnak tűnik kívülről. Most ezt dobta a gép, remélem, legközelebb jobb lesz” – nyilatkozta a magyar versenyző saját honlapjának.
Javításra két hét múlva lesz lehetőség a Hockenheim Ringen, majd július utolsó hétvégéjén Mogyoródra látogat a mezőny. A 2012-es pontvadászat felénél járva jelenleg 20 egység van Tomi neve mellet, amivel a 12. helyen áll a harmincegy fős mezőnyben.