UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-07-11 20:19

Szeptemberben itt lesz Amerika!

Elkészült a 2012-es junior kupa versenykiírása, így már azt is tudjuk, hogy szeptember 8-án indul a szezon.

A. Á. Továbbra sem magyar bajnokság, hanem kupa néven rendezik majd meg a juniorok őszi küzdelmeit, de a lényegen ez mit sem változtat: szeptemberben indul a szezon. A Magyar Amerikafutball Szövetség kiadta a 2012-es évre vonatkozó versenykiírást, amelybe egyetlen fontos ponton kívül nem sok újdonság került. Az egyetlen komoly reform az idei dokumentumban az, hogy a HFL-ben, vagyis a felnőttek elitbajnokságában szereplő csapatokat kötelezi a szövetség arra, hogy indítsanak junior együttest is. Mindez azt jelenti, hogy ha a felnőtt magyar mezőnyből kiemelkedő Wolves, Sharks, Rebels, Tigers, Hurricanes el szeretne jövőre indulni a legjobbak között, akkor delegálnia kell egy utánpótláskorú gárdát a juniorok közé. Lesz olyan garnitúra, amelynek ez komoly fejtörést okoz majd, így az érintett gárdák reménykednek abban, hogy továbbra is engedélyezi a szövetség, hogy más magyar csapatokkal együttműködve indítsanak juniorokat. Hosszú távon természetesen az lenne a cél, hogy minden csapat mögött legyen megfelelő utánpótlás-nevelés, így talán érdemes lenne tiltani a kooperációkat, de a most szezonra készülő juniorok érdeke azt diktálja, hogy minél népesebb legyen a junior kupa. A kiírás szerint a sorozat csak akkor indul el, ha lesz legalább négy érvényes nevezés. Azt azonban már most tudni, hogy a minimumlétszámmal nem lesz baj. A szezon szeptember 8-án indul és november 17-én ér véget. A csapatok 1993.01.01. és 1997.12.31. közötti sportolókat nevezhetnek, illetve külön szövetségi engedélyezéssel legfeljebb egy évvel fiatalabb futballista is bevethető.
Bár még nem tudni a végleges nevezési létszámot, az már biztos, hogy legalább három, de inkább négy meccset minden csapat játszik majd az alapszakaszban. A rájátszásba 4-5 csapat esetén az első kettő, hat vagy annál több gárda nevezésekor a legjobb négy jut. Értelemszerűen 4-5 csapatnál csak egy plusz bajnoki döntőt rendeznek, ha hat vagy annál több induló lesz, akkor elődöntők is lesznek. A kiírás értelmében, a döntőt az utolsó két állva maradt csapat közül az rendezheti, amelynek jobb volt a győzelmi mutatója az alapszakaszban.