2012-07-12 11:49
Búcsúznak a korosztálytól
Bár a válogatottak nagy része még pihen, az U17-esek számára már július második hetében megkezdődik a szezon: az együttes egy meghívásos nemzetközi tornára utazott Japánba.
UP-info Nyilván mindenki emlékszik rá, hogy milyen balszerencsés módon maradt le Pisont István szövetségi edző csapata, az U17-es válogatott a korosztályos kontinenstornáról. Az elitkör utolsó meccse óta nem is lépett pályára a gárda. Ennek a garnitúrának már nem is lenne több találkozója ebben a korosztályban, mert az ősztől már az U18-as és U19-es válogatottban szerepelnek a játékosok, de előtte Japánban még egyszer képviselik az U17-eseket. A gárda július 11-én el is indult Tokióba, ahonnan Niigata felé vette az irányt. Az első két napon csak edzések várnak a fiúkra, majd szombaton következik az első mérkőzés a japán korosztályos csapat ellen. Vasárnap Mexikó lesz az ellenfél, hétfőn pedig a helyi tartományi válogatott. A Bobál fivérek fémjelezte, nagyon tehetséges korosztálynak szüksége is van hasonló tornákra, ugyanis 2014-ben ők képviselik hazánkat az U19-es Európa-bajnokságon. Mivel a tornát itthon rendezik, a Pisont-legénység automatikusan részvevő, vagyis tétmeccse már nem lesz addig, így minél rangosabb tornákon való részvétellel lehet megfelelően készülni.