A The National című, a legolvasottabb angol nyelvű arab hírportálként számon tartott médium számolt be arról, hogy az Egyesült Arab Emirátusok olimpiára készülő U23-as csapata 5-0-ra legyőzte az ugyanilyen korosztályú magyar nemzeti tizenegyet. Apró szépséghiba: ilyen együttes hazánkban nincs. Portálunk rejtélyt fejtett: az arabok ellenfele a magyar kisebbségi U17-es garnitúra volt az ausztriai találkozón.
eFBé Az olimpiára készülő Egyesült Arab Emírségek U23-as válogatottját az ausztriai felkészülési tornán Paul Oberjuerge kíséri. (Ő több mint harminc éve publikál a sportról.) A felkészülés jelenleg Lienzben (a tiroli település nem azonos Linz városával!) zajlik, itt találkozott egymással az arab és az állítólagos magyar U23-as csapat július 11-én. A rutinos Paul egyből kiszúrta, hogy valami nem stimmel, de hallgatott a rendezőkre, írta honlapunk megkeresésére a The National publicistája.
„Azt láttam, hogy fiatalok, egyik-másik nem tűnt húszévesnek. De nem néztem végig ilyen szemmel mindenkit a nagyjából húszfős keretükből. Összeállítást nem kaptunk a helyi szervezőktől, így név szerint nem tudom megmondani azt az 1-2 játékost, aki kifejezetten ügyesen focizott” – zárta sorait Oberjunge.
Nos, a technikás játékosok az utánpótlás kisebbségi válogatott tagjai. A csapat menedzsere, Mezei István Ausztriában van a fiatalokkal. Őt is meglepte a félreértés.
– Annyiban ezek szerint igaz a nemzetközi beszámoló, hogy a csapat játékosai huszonhárom év alattiak?
– Az összes. De nemcsak egy-két évvel, a keret nagy részét 17 éves fiatalok alkotják. Van egy huszonkét éves védőjátékosunk, a kapusunk huszonegy, a többiek mind jóval húsz alatt.
– Hogyan kerültek erre a felkészülési tornára?
– Június végén zajlott Németországban a nemzetiségi Európa-bajnokság, az Europeada. Ezen húsz együttes vett részt, a mi csapatunk, a magyar U17-es nemzetiségi válogatott a második helyezést érte el, a döntőben a karintiai szlovénektől kaptunk ki 3-1-re. Nyolc nap alatt hét meccset játszottak ott a roma fiúk. A stílus, amit képviseltek, megtetszett a mostani osztrák torna szervezőinek, így meghívtak minket két edzőmeccsre. Ragaszkodtak az együtteshez: jeleztük nekik, hogy nincs pénzünk utazásra, szállásra, ellátásra. De a válaszban ennyi állt: mindent állunk, csak gyertek! Az útról szóltunk a magyar szövetségnek is, az ő beleegyezésük nélkül nem mentünk volna.
– Az 5-0-ás eredmény hűen tükrözi a két válogatott közti különbséget?
– Összetett a válasz erre a kérdésre. A körülményekkel kell kezdenem. Kilencszáz kilométernyi utazást követően negyed hatkor leszálltunk a buszról és mentünk is játszani, mert hatkor kezdődött a meccs. Bemelegíteni sem tudtunk rendesen, pár percre adtak az arabok egy labdát, de azt visszakérték. Így indult a meccs, ahol fél órán át álltuk a sarat. Az most tényleg volt, dörgött, villámlott, szakadt az eső.
– A bíró nem szakította meg a játékot?
– Sajnos egyikünk sem tud németül, így próbáltuk elmutogatni, hogy fújja le, de nem tette. Aztán jött az első gól, nagyon szerencsétlen volt: harmincról rúgta rá az arab fiú (Omar Abdulrahman), a mi kapusunk pedig azt hitte, mellé megy. Az ő passzát követően lőtték közvetlenül a szünet előtt a második góljukat. Ha a folytatásban nem szakad így az eső, szerintem kiegyenlítünk. Mi féltünk a viharban, az ellenfél viszont jött előre, megállás nélkül támadott. Hozzászoktak a körülményekhez, két hete itt edzőtáboroznak, hogy szokják az angliaihoz hasonló párás levegőt. Szóval, az eredmény szerintem túlzás, a következő meccsen javítunk. Muszáj, mert az elmúlt időszakban nem ezt mutatta ez a csapat. Bulgáriában tornagyőztes volt, Németországban második. Építkezünk, segítjük a fiatalokat – szeretnénk, ha erre a csapatra is büszke lenne mindenki ugyanúgy, mint az előzőre.
– Tetszik a gyerekeknek a környék?
– Mindenki csak ámul és bámul, soha nem jártak még ezek a fiatalok ilyen helyen. Négycsillagos szállodában lakunk, uszoda van, szauna, svédasztalos étkezés: minden tökéletes. Arról nem is beszélve, hogy a játékért valamilyen kis jutalmat is kapnak majd a gyerekek.
– Kivel játszanak legközelebb?
– Gabon a szombati ellenfél. Ígérem, legyőzzük az afrikai együttest…
Az Ausztriában vendégszereplő együttes kerete. Kapusok: Borbély Zoltán, Jakab Norbert. Védők: Mátyus Dávid, Nyisalovits Donát, Nyitrai Dávid, Zsilinszki Máté. Középpályások: Dorogi Szabolcs, Homonnay Márk, Horváth Bence, Irhás József, Lengyel Martin, Kazvinszki Jácint, Molnár Gábor. Csatárok: Radics Dávid, Reszelő Márk, Sütő Attila, Viczián Ádám.