UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2012-07-13 15:59

Otthont keresnek

Tavaly ősszel szervezte újjá jégkorongszakosztályát a KSI, amely az augusztusi napközis táborát mát az új szezon jegyében rendezi. Az első év „hontalansága” után a csapat szeretne állandó helyszínt, ahol folyamatosan jégidőt kaphat.

eFBé A legkisebbek négyévesek, de a nagyok kora is épphogy kétszámjegyű. Szupermini és mini korosztállyal foglalkozik a KSI jégkorongszakosztálya, amely 2012 novemberében indult újra Balogh Tibor vezetésével. Katona Tibor, Kevevári Kálmán és Szongoth Kristóf az edzői stáb tagja, Joannovics Judit menedzseli csapatot. Feladat mindenkinek akad bőven még sokáig, Balogh Tibor viszont a rövidtávú célokról mesélt honlapunknak. – Milyen volt az első év, és hol tart most a KSI-hoki az építkezésben?
– Röviden egy beszédes szóval jellemezném: felemás. Nagy lelkesedéssel vágtunk bele a munkába, aztán azzal, hogy a Városligeti Műjégpálya átadása és megnyitása csúszott, mi is késésbe kerültünk például a toborzással. Tényleg a nulláról kezdtük: nyolc olyan gyermek is volt az ősszel, aki korcsolyázni sem tudott, de megtetszett neki a sportág a BNV Kölyökparádéján és ott hallott rólunk. Szóval az alapoktól építkeztünk, a szezon végén pedig elégedetten nyugtáztuk egyrészt azt, hogy ők megtanultak korizni, másrészt azt, hogy az ötvenet meghaladta a játékosaink száma. Őszinte leszek: egy évvel ezelőtt többre számítottam, de a körülményekhez képest elégedett vagyok. – Kapnak elég játéklehetőséget a kicsik? – A szuperminikkel három-négy tornán is részt vettünk, a Tüskecsarnok avatóján pedig a minik is pályára tudtak lépni. A dolog egyébként kettős: épp a KSI-re kell, hogy jellemző legyen az, hogy a kezdetekkor nem versenyeztet, hanem megszeretteti a mozgást és az adott sportágat a gyerekekkel. Én is ennek a híve vagyok. Ugyanakkor meccs nélkül a sport az nem sport, valamilyen éles szituációra szükség van. A lényeg, hogy ne legyen tét. Minden mérkőzésen minden gyerkőc kikorcsolyázhatott a jégre, mindig megkapták a dicsérő szavakat és soha nem volt kiabálás, veszekedés, ha valaki hibázott. –  Szóval Learn to Play: játszani tanultak és nem stresszhelyzetet kezelni?
– Ez volt a cél. Szép és jó dolog az, hogy elméletben mindenhol ezt hallja az ember, hogy „a mozgás és a sport szeretete a lényeg, nem a versenyeztetés”. Aztán a valóság sokszor nagyon más. Mi kipróbáltuk a gyakorlatban az elméletet, és bevált. Rengeteg játékkal (ez nem csak jégkorong, hanem kidobós, foci, fogócska stb.) készültünk hétről hétre, nem voltak taktikai megbeszélések, külön technikai fejlesztő foglalkozások. És így is ment: mi edzők nagyon örültünk, hogy azt láthattuk, hogy a srácok ügyesen, ösztönösen játszottak. Régóta álmom volt az, hogy legyen egy gyerekcsapatom, amit majd így fogok tanítgatni. Ez valóra vált. – Az edző viszont tanulja az elméletet is, hogy azt a gyakorlatba ültethesse. – A USA Hockey módszereit alkalmazom. Augusztus 20-tól Fekti Istvánnal (az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportigazgatója - a szerk.) Washingtonban tölthetünk egy hetet a USA Hockey edzőképző konferenciáján, az ott látottakat biztosan be fogjuk építeni a foglalkozásokba. – Hol tartja majd azokat a KSI? – A tornatermi foglalkozásokat a zuglói Arany János Általános Iskolában tartottuk. Jégen, ahogyan az idén tavasztól sokszor, reméljük az ősztől a lágymányosi Tüskecsarnokban sokat lehetünk. Nagyszerű dolog, hogy sikerült úgy kialakítani a kihasználatlan épületet, hogy a főváros újabb jégpályával gazdagodott. Évekkel ezelőtt az elsők között voltam, aki felvetette, hogy az a csarnok alkalmas lenne jégkorongozásra. A kivitelezésben már nincs szerepem, de ez nem is fontos, a lényeg az, hogy kész az újabb jégfelület. Talán mi is itt lelünk majd otthonra? Szeretnénk valahol állandó pályát! A KSI tradicionálisan az egykori Népstadion környékén lévő sportlétesítményekben működött. Több szakosztály még ma is ott lel otthonra, de mi nem tudunk, mert ezeknek az épületeknek a jövője naponta változik. Beszélgetések, kezdeti tárgyalások a zuglói önkormányzattal és egy budai polgármesterrel is zajlottak már. – Hamarosan indul a nyári tábor, annak mi a programja és a célja? – Napközis tábor jelleggel működik majd a klub igazolt játékosai részére. A sok játék mellett kitaláltuk a „Hokimeséket”, ami elméleti sorozat. Természetesen a 4-10 éves korosztályra szabtuk az egészet: a sportág szabályait, a játék lényegét jégkorongtémájú filmeken keresztül mutatjuk be. A legnagyobbak talán eljutnak a Csoda a jégen című filmig, de a kicsikkel maradunk a rajzfilmeknél, esetleg eljutunk a Kerge kacsákig. – És hova jut a KSI az új idényben? – Amint már említettem, reméljük „haza”, azaz lesz állandó jégpálya, ahol folyamatosan kapunk jégidőt. Folytatjuk a toborzást is: iskolákba is elmegyünk, de a műjégpályán is odaadjuk majd a kis hokis-kártyákat a sorban álló kisgyerekeknek és szüleiknek… Kapcsolódó cikkek: így készül a jövő szezonra a dunaújvárosi Acélbikák, a miskolci Ritó László, a Vasas csapata. A KSI jégkorongcsapata várja a sportág iránt érdeklődő 4-10 éveseket. Jelentkezés: 06-20-416-6789; [email protected].