2012-07-13 17:22
U19: spanyol-görög finálé
Csütörtökön rendezték az U19-es Európa-bajnokság elődöntőit. A görög-angol párharc meglepetéssel végződött, a spanyol-francia találkozó a remélt színvonalat és izgalmakat hozta. A vasárnapi fináléban a címvédő Spanyolország és Görögország találkozik.
Nagy-Pál Tamás Már az is óriási meglepetés volt a korosztályos Eb-n, hogy a csoportból Portugáliát kiverve Görögország jutott tovább, de a hellének arra készültek, hogy az elődöntőben Angliát is felülmúlják, hiszen, mint a mondás is tartja, evés közben jön meg az étvágy. Jól kezdték a görögök a meccset, és a 38. percben Mavroudis Bougaidis a futballkultúrára oly jellemző módon, egy fejessel szerezte meg a vezetést. Gyorsan egyenlíthettek volna a britek, ugyanis Stefanos Kapino kapus buktatta a büntetőterületen belül Benik Afobét, amiért piros lapot kapott, a szigetország csapata pedig büntetőt. Robert Hall állt a labda mögé, de a csereként beállt Sokratis Dioudis hárított. Ha már lábbal nem ment Angliának, lekoppintotta Görögországot, és az 56. percben Afobe fejjel egyenlített. Természetesen ezután a görögöknek vissza kellett húzódniuk a kapu elé, hiszen emberhátrányban nem maradt már erejük a támadásvezetésre. A védelmet – szokás szerint – nagyon jól megszervezték, az angolok pedig nem használták ki lehetőségeiket, Ross Barkley és Nathan Redmond sem tudott a kapuba találni, így jöhetett a hosszabbítás. A 108. percben villantak a görögök, egy remek kontrát vezettek végig, melynek a végén Charalambos Lykogiannis elé került a labda, aki jól eltalált lövésével meglepetésre döntőre juttatta Görögországot. Az esti, előrehozott döntőnek is beillő, spanyol-francia összecsapás még ennél is nagyobb izgalmakat hozott, csodálatos mérkőzést játszott egymással a két gárda. Nagyon belekezdtek a sorozatban harmadik döntőjükért játszó ibériaiak, hasonló játékot mutatva a felnőtt együtteshez. Ez a válogatott is hatalmas labdabirtoklási fölényben volt, ment a középpályán a tiki-taka, és jó néhány ziccert kidolgoztak a srácok úgy, hogy igazi csatár nem is volt a pályán. Ugye ismerős? A gallok főleg a fizikai fölényükre próbáltak alapozni. A 26. percben be is jött a számításuk: egy szöglet után megszerezték a vezetést Samuel Umtiti révén. A címvédő teljesen megzavarodott a bekapott góltól, sok labdát eladott, nagyon jókor jött számára a szünet. A spanyol kapitány beküldte Paco Alcácert a második játékrészre, ami jó húzásnak bizonyult. A 61. percben ugyanis zseniális labdát tálalt a Valencia játékosa Deulofeu elé, aki be is rúgta az egyenlítő gólt. A 78. percben pedig a védők figyelmetlenségét kihasználva Alcácer is feliratkozott a góllövőlistára, ezzel karnyújtásnyira kerültek a döntőtől a spanyolok. Úgy tűnt, el is dőlt minden, ám a hosszabbítás első percében az ibériai védők is nagyot hibáztak, Umtiti így ráadásra mentette a mérkőzést. A hosszabbításban mindkét csapaton látszott a fáradtság, így a labdabirtoklás kiegyenlítődött valamelyest, de a spanyoloknak volt több gólszerzési lehetőségük. Egy kontra végén Deulofeu meg is szerezte újból a vezetést csapatának, de a ráadás vége előtt három perccel a Juventus csillaga, Paul Pogba egyenlített, így következhettek a büntetők! A szétlövés izgalmát a spanyolok bírták jobban, Deulofeu állt oda a labda mögé az utolsó körben, és nagyon magabiztosan értékesítette a 11-est, ezzel a párbajt 4-2-re, a meccset pedig 4-3-ra nyerve jutottak be a fináléba. Ezzel Spanyolország lesz Görögország ellenfele a vasárnapi döntőbe este fél 10-kor. A két csapat már a csoportban is megmérkőzött egymással, akkor a spanyolok könnyed 2-0-ás győzelmet arattak.