UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-07-14 15:08

Elfáradtak a végére

Már csütörtök óta Japánban edzőtáborozik a magyar U17-es válogatott, szombaton pedig le is játszotta első mérkőzését a meghívásos tornán a házigazdák ellen.

UP-info Pisont István szövetségi edző a Hrabina Alex - Baksa Dénes (Mervó Bence, 55.), Asztalos Dávid, Kovács Tamás, Borkai Ádám (Medgyes Zoltán, 46.) - Németh Márió, Berecz Zsombor, Nagy Dominik - Farkas Zoltán, Bobál Gergely (Dékány Péter, 75.), Varga Szabolcs (Popgeorgiev Pantelis, 55.) összetételben szerepeltette együttesét Nikitában, a házigazda japán korosztályos válogatott ellen. Jó iramban kezdődött a találkozó, a gyors japánok kerültek mezőnyfölénybe, egy átlövéssel meg is szerezték a vezetést. Két percig tartott azonban csak az ázsiai öröm: egy szabadrúgás után Berecz Zsombor fejelte a hálóba a kipattanó labdát. A fordulás után Bobál Gergelyék voltak aktívabbak, jó néhány helyzetet sikerült kialakítani, de a befejezések nem sikerültek. A hajrát a japánok bírták jobban erővel, az utolsó tíz percre teljesem felőrölték az ellenfelet. Összesen három gólt szereztek az utolsó tíz percben, és ezzel 4-1-re győztek. – Nagy iramú mérkőzést játszottunk, az eredmény ellenére elégedett vagyok a látottakkal, mert a játékosok fegyelmezetten, jól fociztak, végig a maximumot adták - mondta a meccs után Pisont István az mlsz.hu-nak. - A körülmények nem nekünk kedveztek, hiszen a japánoknál jelenleg versenyidőszak van, mi pedig nyári szünet után egy hosszú utazás és összesen három edzés után léptünk pályára, ennek tudható be, hogy az utolsó tíz percre elfáradtunk, többet hibáztunk, a hazaiak pedig kihasználták ezt, és eldöntötték a mérkőzést. Sok pihenőnk nincs, ezért holnap, Mexikó ellen még nehezebb dolgunk lesz, de bízom benne, hogy a jó teljesítmény ezúttal eredményesebb játékkal is párosul majd.