A július 12-én, Szegeden tartott sajtótájékoztatón hivatalosan is bemutatkoztak a kadet és junior Európa-bajnokság sportolói. A kontinensverseny, amelynek a csongrádi megyeszékhely ad otthont július 23. és 28. közt, négy korcsoportban szereplő rövid és hosszú távon vetélkedő ifjak viadala. Magyarország a kadet lányok váltójában esélyes az éremszerzésre.
Sajó Annamária Húsz ország négyszázötven sportolóját várják az Európa-bajnokság Szatymazi utcai pályájára a szervezők. „A múlt évben dobogós helyet szereztek a versenyzőink, és reméljük, hogy valamelyik korcsoportban ez az idén is sikerül”-mondta el a szegedi városi televíziónak Lugasi László, a szakszövetség elnöke. A 2011-es Európa-bajnokságon a kadet lányok ezüstérme okozott örömöt. Ahogyan Garzó Erika, az Eb főszervezője és a magyar válogatott csapatvezetője fogalmazott, akkor a kétajtós szekrény méretű holland sportolónőket a jó váltással verte meg a magyar egység. Az akkori csapatból Sántha Blanka és Gardi Dominika az idén is a keret tagja, és a kettős egyéniben is rajthoz áll, ráadásul Dominika az Európa Kupa ranglistáját is vezeti, rövid és hosszú távon egyaránt.
„Remélem érezhető lesz a hazai pálya előnye”- nyilatkozta a televíziónak Garzó Erika. „A hollandok már kipróbálták a pályát, és azt mondták, hogy borzasztóan nehéz, ami megnyugtató a versenyzőinknek, hiszen mi az ő pályájukról gondoljuk ugyanezt” - mondta a Szatymazi utcai pályáról a csapatvezető. Egyébiránt a válogatott gerincét adó Tornado Team is itt edz. Kéri Ferenc, a válogatott egyik edzője, a Tornado Team csapatvezetője kifejtette: „Tetszik a csapat morálja. Mindenki ott van fejben, mindenki nagyon szeretné a versenyt, és ki szeretné használni a hazai pálya előnyét. Ma éppen rövid távokat, vagyis ötszáz méteres pályát gyakoroltunk, azon belül is a hajrát. Az időeredményekkel elégedett vagyok, de azért próbáltam őket motiválni, hogy még jobban menjenek. A fiúkat az motiválja, hogy nehogy már legyőzzék őket a lányok, a hölgyeket pedig az, hogy van ki után menniük, így egymást viszik előre a gyerekek.”
Török Réka, aki az Európa Kupán már kipróbálta a szegedi pályát és az ellenfeleket, edzése
után a sportág jelenéről is beszélt: „A görkorcsolya még nem terjedt el Magyarországon, gyerekcipőben jár a sportág, így öt éve még azt is el kellett magyaráznom, hogy mit is jelent az, hogy gyorsasági görkorcsolya. De az emberek kilencven százaléka pozitívan áll hozzá: kijönnének szurkolni az Eb-re, és volt, aki azt mondta, a barátnőjével is erről beszélgetett.” Török Réka, aki a kontinensviadalig hátra lévő edzésekről elmondta: „Egy hetünk van, ami az átmozgatása és a gyorsításra lesz jó, július 21-én pedig beköltözünk a csapatszállásra.” A várható eredményekről úgy gondolja: „Az Európa Kupa futamai alapján a mezőny első harmadában szeretnénk végezni. A hazai pálya előnyeire játszva az első tíz hely valamelyikét célozzuk meg.”
Az Európa-bajnokság július 22-én a este fél nyolckor a hivatalos megnyitóval kezdődik a Móra Ferenc Múzeum előtti téren. Az első versenynap július 23-án, hétfőn a háromszáz méteres futamokkal indul. A kontinensviadal menetei július 28-ig reggel kilenc órakor startolnak, a kánikula miatt tartott szünetet követően délután három órakor folytatódnak.