2012-07-17 12:03
Elkeserítő, ami történt
Csalódottan tért haza a bolognai junior Európa-bajnokságról a magyar csapat: a fiatalok gyengén teljesítettek, a mezőny végén végeztek, alig-alig mutattak valamit a korábbi formájukból. Kissné Oroszi Edit utánpótlás-kapitánnyal az okokat kerestük.
Krecsik Adrienn– Senki sem gondolta volna, hogy nem érmekkel térnek haza a fiatal sportlövők. Annyira jól ment nekik az Eb-t megelőző viadalokon.
– Igen, elkeserítő, ami történt, mert a felkészítőversenyek sikeresek voltak, a gyerekek nagyon lelkesen végezték a dolgukat, sorra szállították a csillogó eredményeket. A bolognai pályát viszont nem tudták kezelni, eddig nem is láttak ilyet, megijedtek a bizonytalanságtól: milyen lesz a szél, változik-e még, mikor sötétedik... A csapat nagy része rosszul teljesített saját magához képest, s ebben nem csak a gyerekek a hibásak. Az is nagyban közrejátszott, hogy itthon nem tudtak megfelelően felkészülni.
– Ezekről esett már szó az év folyamán korábban is: a drága lőszer, illetve a hazai nagy és nyitott létesítmények hiánya volt az, ami hátráltatta a munkát. Továbbra is ez a probléma?
– Pontosan. A legnagyobb szomorúságunk, hogy nincs megfelelő pályánk, amely alkalmas arra, hogy olyan körülményeket teremtsünk, mint amilyenek külföldön vannak. Nem véletlen, hogy az olimpikonjaink is külföldi edzőtáborokban készülnek. Ha azt akarjuk, hogy ezek a juniorok felnőttként is ott legyenek a világversenyeken, sürgősen megoldást kell találnunk. Nem engedhetjük meg, hogy még egyszer megtörténjen az, ami az Eb-n.
– A korábbi Európa-bajnokságokon is akadtak hasonló gondok?
– Az előző években egy-egy versenyzőt vittünk ki 50 méteres számokban, például Nemes Adriennt és Babicz Sárát. Ebben az évben viszont többen nagyon jól teljesítettek, ezért úgy döntöttünk, megpróbálkozunk nagyobb társaság indításával. Mert ha mindenki hozta volna, amit tud, igenis az élmezőnyben végezhetett volna. De úgy látszik, hogy valamiért mégsem működött. De legalább megpróbáltuk.
– Úgy tudom, a szél is komoly gondot okozott még a mezőny junior Európa-bajnokainak is.
– Igen, nehéz volt helytállni a folyamatosan változó szélben. Rendkívül nyitott, mély és nehéz volt a pálya, mint ahogy az eredmények is mutatják: a női fekvőben a norvég Malin Westerheim 590-es eredménnyel nyert, ami nagyon gyenge.
– A gyerekek hogyan élik meg a történteket?
– Borzasztóan el vannak keseredve, mert sokat dolgoztak azért, hogy kijussanak, és minél jobbak legyenek. De tudják, hogy fel kell állniuk ebből a vereségből, megpróbálják magukat megújítani.
– Ki tudott mégis a legjobban alkalmazkodni?
– Voltak ketten-hárman. Péni István, aki még csak 15 éves, a 3x40 lövéses összetett számban 1133 kört lőtt, amellyel a 25. helyen végzett, tehát a mezőny egyharmadában, s ez azért valamelyest biztató ebben a korban. Hanák Gabriellát is ide lehet sorolni, aki szintén nagyon fiatal, 16 éves, de Mihalkó Nikolettát is meg kell dicsérni sportpisztolyos teljesítményéért. Továbbá nem szabad leírnunk Nagy Sándort sem. Ők azok, akikre építhetünk a jövőben. A többiek úgymond teljesítették a minimális elvárást.
– Az előrelépés érdekében mi a következő teendő?
– A szakemberekkel összeülünk, és átbeszélünk mindent. Gondolkodnunk kell rajta, hogyan tudunk a gyerekeknek olyan feltételeket biztosítani, amelyekkel a nehezebb körülményekre is fel tudnak készülni, s ne érje őket efféle meglepetés a jövőben.
A juniorok a versenyen végig az elvárások alatt teljesítettek, a középmezőnyben, de inkább a mezőny hátuljában zártak. A legjobb eredményük egy tizenötödik hely Mihalkó Nikolettától a 25 méteres sportpisztoyos számban. Az utolsó napon a rossz tapasztalatok ellenére még reménykedtek, a fiúkat, Péni Istvánt, Nagy Sándort és Kapás Istvánt a 3x40 lövéses összetett számban az első hat hely valamelyikére várták. Azonban nekik sem sikerült döntőbe jutniuk, sőt, elég messze kerültek a legjobb nyolctól: Péni a 25. lett 1133 körrel, Kapás a 35. helyen végzett 1123 körrel, míg Nagy a 42. pozícióban fejezte be a versenyt 1116 kört lőve.
A magyar lányok nem indultak sok eséllyel a zárónap 60 lövéses fekvő versenyszámában, számukra a tanulás volt a fő irány. Hanák Gabriella a 47. lett 573 körrel, Szijj Katinka eggyel mögötte, a 48. pozícióban végzett 572 körrel, Biatovszki Mira pedig a 65. helyen zárt 542 körrel.
A fiatalok most hosszabb nyári pihenőre mennek, s otthonról szurkolhatnak a Londonba kiutazott, olimpikon társaiknak.