Azok után, hogy a magyar színeket mindössze négy egyéniben induló vívó képviseli majd a londoni olimpián, várható volt, hogy az egész sportágat, így az utánpótlást is érintő változások következnek.
A. Á. „Soha nem fordult még elő, hogy ne legyen kardcsapatunk az olimpián!” – szörnyülködtünk márciusban. Azóta kiderült, semmilyen csapat nem lesz. A legendás magyar vívósportot, amely összesen 34 olimpiai bajnoki címmel büszkélkedhet, mindössze négy egyéniben induló sportoló képviseli majd az ötkarikás játékokon. Félreértés ne essék, ez ugyannyira dicséret a kvótát szerzett Mohamed Aidának, Szász Emesének, Szilágyi Áronnak és Imre Gézának, mint amennyire kritika a sportág vezetésének. Miután kiderült, hogy a férfi kardcsapat nem utazik, így pedig – tekintve hogy négy éves váltásban vannak a szakági csapatversenyek – 2020-ig biztosan nem is lesz szükség rá, a szövetségen belül feszülő ellentétek is felszínre kerültek, ez pedig megint csak nem tett jót az egyik legnemesebbnek tartott sportág tekintélyének.
Tisztába kellett tehát tenni a dolgokat, ezért is hívott össze a Magyar Vívó Szövetség július 17-re egy nyílt szakmai fórumot, ahol mindhárom szakág jövője volt a téma. A fórumon megjelent vívószakemberek arra a döntésre jutottak, hogy a megoldás csak „a vívásban dolgozó szakemberek összefogása lehet, és olyan szakmai struktúra kialakítása, amely képes eredményesen működni, és amely széles körű konszenzuson alapul”. Éppen ezért a szövetség új struktúrában képzeli el a szakmai stáb felépítését, mely szerint a felnőtt és a junior válogatottat szakáganként egy-egy válogatott vezetőedző fogná össze, ugyanúgy, ahogy a kadeteket, illetve a fiatalabbakat. Az új koncepció értelmében tehát szakágaként két válogatott főedző koncentrálna a vívókra, a szakedzők közti váltás pedig a kadetből junior korosztályba váltáskor menne végbe.
A szövetség – talán az olimpiai közelsége, talán a probléma súlyossága miatt – gyorsan szeretne pontot tenni a reform végére, ugyanis a július 24-25-én, tehát a jövő héten lezajló fegyvernemi bizottsági üléseken már ki szeretnék választani azt a 3-3 jelentkezőt, akikkel tovább tárgyalnának a pozíciók betöltéséről. A három kiválasztott jelöltnek részletesen kidolgozott szakmai koncepcióval kell majd előrukkolnia, ezek alapján választja ki a szövetség, hogy kire bízza a fiatalok és a felnőttek felkészülését a következő években.
Kétséges azonban, hogy most megvan-e az egyetértés, amit a szövetség is célként tűzött ki, és ami olyan fontos lenne a sorok rendezéséhez. A fórum előtt még sokan arra panaszkodtak, hogy nincs itthon megfelelő számú és minőségű edző (se felnőtt vívó), miközben külföldön összesen 62 magyar edző dolgozik. Többek között a „mi helyünkön” kvótát szerzett kínai válogatott élén is magyar szakember, Szepesi László áll, aki nem a dicső múltból, hanem a semmiből csinált sikersportágat a távol-keleten. Talán a szakmai fórum hozadékaként most meglesz az az összefogás, amire szükség lenne a szakvezetők kijelölésében, a hosszú, de tudatosan kiépített úton való elindításában és az utánpótlás megfelelő gondozásában.
