2012-07-22 12:09
Az U15-ben a házigazdáké lett a trófea
Véget ért Kaposváron a futballőrület, vagyis a Youth Futball Festival. Az összesen tíz korosztálynak kiírt utánpótlás-tornán két magyar győzelem született – igaz, az U19-es mezőnyben nem indult külföldi csapat.
Nagy-Pál Tamás Mind a tíz korosztályban megrendezték szombaton a finálét a Youth Futball Festival-on, ezzel véget ért a nyár legrangosabb és legnagyobb méretű utánpótlás-eseménye kis hazánkban. A nemzetközi korosztályokban összesen három magyar finalista volt, és közülük az U15-ösöknél a Kaposvári Rákóczinak sikerült otthon tartania a trófeát. A legkisebbeknél (U9) a szerb Cabrinovics és a fehérorosz Minszk vívta a döntőt. Szoros volt a meccs, végül egyetlen gólocska döntött előbbi javára, így először Szerbia örülhetett győzelemnek. Egy korosztállyal feljebb a szlovák Járási válogatott nagy különbségű győzelmeket aratva verekedte el magát a döntőig, ahol az OFK Belgrád csapatát sem kímélte: a számunkra oly kedves 6-3-as eredménnyel abszolválta a mérkőzést, vagyis sorozatban harmadszor rúgott fél tucat gólt – kétségtelenül a legjobb helyre került a kupa. Az U11-es volt az első korosztály, amelyben magyar csapat szerepelt a döntőben, a PVSK. A román Vaslui volt honfitársaink ellenfele. Lett volna miért törleszteni, ugyanis keleti szomszédaink két magyar csapatot is búcsúztattak az egyenes kieséses szakaszban. A románok viszont demonstrálták, hogy nem véletlenül páholtak el mindenkit, aki az útjukba került, nagyon magabiztos játékkal nyertek 2-0-ra, így tornagyőzelmet ünnepelhettek. Az U12-es mezőnyben mindenki az olasz STB Academy mellett tette volna le a voksát a ciprusi Junior Dighenisszel szemben, de a finálé óriási meglepetést hozott: a szigetország csapata nemhogy győzött, hanem kiütötte ellenfelét 5-1-re, ezzel a ciprusi lett a negyedik ország, amely győzelemnek örülhetett. Az U13-ban magyar érdekeltségű elődöntővel is adósak vagyunk: a Grund FC-nek nem sikerült a bravúr, 2-0-ra kikapott a nagy múltú Burevesztnyik csapatától. Az oroszok ellenfele a döntőben a szlovák Presov volt. Teljesen kiegyenlített találkozón végül északi szomszédaink egy góllal győztek – az ötödik ország is feliratkozott a győztesek listájára. U14-ben is a negyeddöntőkről számoltunk be utoljára. A négy között a házigazda Kaposvárnak sikerült nagy meglepetést okoznia, ugyanis magabiztosan verte 2-0-ra az STB Academyt, így készülhetett a román Junior Targu Mures ellen. Bár a lelkes közönség óriási buzdításban részesítette a csapatot, a hazai pálya előnye csupán egy gólra volt elég, míg a románok hármat lőttek, így már a második kupát szerezték hazájuknak. El is érkeztünk a számunkra legkedvesebb U15-ös korosztályhoz. A Rákóczi a négy közé még szoros meccsen verekedte el magát, de az elődöntőben a horvát Granicar kapujába már félttucat gólt rámolt be, szó szerint parádézott a mérkőzésen, a hazai szurkolók nagy örömére. A döntőbe a Makedonija csapata várt a fiúkra, de csak asszisztálni tudtak a kaposvári fiesztához, a srácok ugyanis — folytatva remek sorozatukat — 3-0-ra győztek, és első magyar csapatként emelhették magasba idén a Youth Futball Festival trófeáját! Egy korosztállyal feljebb javított a makedón gárda, ugyanis 2-0-ra győzött a fináléban a chilei Municipal Pozo Almonte ellen. A legerősebbnek tűnő U17-eseknél óriási mérkőzéseket hozott a két elődöntő. Az STB Academy 4-3-re győzött a német Treubund Lüneburg ellen, míg a skót SYFA West Region 7-6-ra(!) verte a szlovákiai Komarnót. A döntőben az olasz csapat győzött, nagy csatában 2-1-re, megszerezve az első aranyérmet a dél-európai utánpótlás-műhelynek. Volt még magyar győztes a tornán, igaz, az U19-es korosztályban nem volt külföldi induló. A Toponár és a Kiskorpád végső ütközetében utóbbi nyert 3-0-ra. Ezzel véget is ért a kaposvári futballőrület, melyen egy héten keresztül több mint 200 csapat több ezer ifjú tehetsége kergette a labdát. Az esemény értékét emeli, hogy valóban nemzetközi mezőny gyűlt össze – Ausztrálián kívül az összes kontinensről érkezett csapat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tíz korosztályban összesen hét ország örülhetett végső győzelemnek. A fesztivált egy év múlva is megrendezik, és az is elképzelhető, hogy akkor már újabb csapatsportok is helyet kapnak a programban.