2012-07-23 09:31
Elrajtolt az Eb
Július 22-én a hivatalos nyitóünnepséggel kezdődött meg a junior és kadet Európa-bajnokság Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum előtti téren. A kontinensviadalon húsz ország közel négyszázötven versenyzője áll rajthoz, négy korcsoportban, rövid és hosszú távon. A tizennyolc fős magyar csapat a kadet lányok váltó kategóriájában éremesélyes.
Sajó Annamária/délmagyar.hu „Úgy sikerült, ahogyan szerettük volna” - értékelte a nyitóünnepséget a junior és kadet Európa-bajnokság főszervezője és a magyar csapat vezetője, Garzó Erika. A csapatok felvonulása már a múlt héten megkezdődött: a magyar válogatott Szeged utcáit járta görkorcsolyával amolyan bújtatott reklám gyanánt; a külföldi részvevők, a sportág nagyágyújának számító holland, francia és német keret pedig a Szatymazi utcai pályán rótta gyakorló köreit. Egyik itteni edzésén sérült meg Monostori Eszter: bukott egyet, és bár állapota javul, a csapatvezető szerint kérdéses a szereplése. „Nem elképzelhetetlen, hogy pihentetjük az első napon, a többiek viszont görkorit húznak, és rajthoz állnak”- nyilatkozta a délmagyar.hu-nak. Eszter esetleges kiesése komoly vérveszteség lenne a magyar válogatottnak, hiszen rövid és hosszú távon is aranyérmekkel gördült az Európa-bajnokságra: az Európa Kupa-sorozat áprilisi, szegedi állomásán 300 és 5000 méteren ért elsőként célba, a keret kialakításának egyik legfontosabb versenyén, a májusi diákolimpián pedig duplázott a két versenyszámban.