Erik és a pánik

Véget ért a kadet Európa-bajnokság Katowicében. A magyar birkózás legsikeresebb képviselői a lányok voltak, két bronzéremmel és egy ötödik hellyel. Az utolsó két napon a kötöttfogásúak nem tudták felülmúlni őket. Torba Erik 5. és Tompa Miklós 8. helye szerény eredménynek látszik. Ámbár legalább tanulni lehet a történtekből.

Szekeres István Vasárnap este a Dorogi NC versenyzője, Torba Erik az 54 kg-os súlycsoport bronzérméért birkózhatott az örmény Taron Dumojan ellen. Az örmények az előző napon két aranyat és két ezüstöt nyertek már, a mieink viszont adósak maradtak a remélt érmekkel. Mi több, vasárnap is elhullottak Erik mellől a társak, nem kis részben a rémesen rossz sorsolásnak köszönhetően. Ám ugyancsak nem kis részben a kevésbé sikeres formaidőzítés miatt, aminek akár az is oka lehet, hogy a társaság szeme előtt inkább a korosztály közelgő világbajnoksága lebegett. Torba Erik mindenesetre már a kadetek között kivívott rangjának megfelelően kezdett: 1:0, 2:0-ra megverte a román Dumitrut. A negyeddöntőben a későbbi ezüstérmessel, az azeri Dzsafarovval, a korosztály kétszeres Eb-győztesével és világbajnoki bronzérmesével birkózott. Az első menetet 3:0-ra megnyerte, a következő kettőt 1:0, 2:0-ra elvesztette, igazán nem tragédia. Ráadásul az azeri döntőbe jutott, miáltal Erik vigaszágra került, ahol okos birkózással jutott túl a bolgár Joto Hrisztovon. És jöhetett az a bizonyos bronzmeccs, az örmény ellen.

Nem beszéltem Erikkel a meccs előtt, és persze bemelegítés közben sem figyelhettem meg a hangulatát. De magát a mérkőzést egyenesben láttam a rendező, a lengyel szövetség web-kamerája jóvoltából. Ott fedeztem fel, hogy a fiú, akinek a felelőssége lett, hogy az első és utolsó éremszerzési esélyünket valóra váltsa, nem valamiféle egészséges önbizalommal, hanem pánikban birkózott. Az első menetben ugyanis inkább a szíve vitte, mint a feje. Csípődobást indított Dumojan ellen, de nem készítette elő rendesen, a fogása sem volt vasmarokszerű, így az örmény kicsúszott a keze közül, Erik mögé került, és még meg is pörgette, 0:3. A fiúnkban tovább dolgozott a nagy akarás, és elindította másodszor is a csípőt. Másodszor is hibásan. Az örmény megint kicsúszott, és megemelte dorogi ellenfelét, 0:6. A második menetben Erik okosabban támadott, de fejben alighanem már elvesztette a mérkőzést. Mint ahogy a valóságban is. Dumojan megint megemelte, és eldőlt a bronz sorsa. Már a kötöttfogás első, sikertelen napja után megkezdődött az acsarkodás, a kíméletlen üzengetés az egyik közösségi portálon. Volt, aki az egyesületi edzőket vádolta hozzá nem értéssel, és volt, aki a válogatott mestereit. Feszültség alakult ki, ami alighanem Erikbe is átsugárzott. Szóval, megint magyarok verték meg a magyart… Negyvenegy éve írok a birkózásról. Számoltam be világrengető sikerekről, mint 1979-ben az egyesül államokbeli San Diegóból, amikor négy magyar (felnőtt) világbajnokot ünnepelhettünk, de volt részem kevésbé sikeres versenyekben is. Ennyi tapasztalattal a birtokomban annyit üzenek Torba Eriknek és a most nyilván szintén csalódott társainak: fiúk, higgyetek a veletek dolgozó edzőknek a klubban és a válogatottban is, és önmagatokban! Tehetségesek vagytok, méltó utódai lesztek a magyar birkózás legnagyobb alakjainak. A (majdani) klasszis a kudarcokból is képes építkezni.