UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-07-30 11:25

Nem lesz brazil-spanyol álomdöntő!

Vasárnap folytatódott az olimpiai labdarúgótorna, méghozzá bombameglepetéssel: a végső győzelemre is nagy esélyesnek tartott Spanyolország másodszor is vereséget szenvedett, és ezzel az utolsó csoportkör eredményétől függetlenül búcsúzik az ötkarikás játékoktól.

Nagy-Pál Tamás Nagy-Britannia nagyon csalódott volt a futballtorna első játéknapja után, ugyanis a válogatott mindössze 1-1-es döntetlenre végzett Szenegállal, ráadásul a mutatott játék bőven hagyott kívánni valót maga után. Az Egyesült Arab Emirátusok ellen készültek javítani a britek, és sikerült is nekik. Szükségük volt ehhez 37 éves csapatkapitányukra, Ryan Giggsre, aki egy fejessel szerezte meg az első félidőben a vezetést. A második játékrészben felderengett az első meccs képe, ugyanis Rashed Eisa egy védhetetlen bombával egyenlített, de ezúttal újítani tudtak a britek! Scott Sinclair szerezte vissza a vezetést, majd Daniel Sturridge tette föl a pontot az ’i’-re, Craig Bellamy álompasszát váltotta gólra a Chelsea támadója. A csoport másik mérkőzésen Szenegál bizonyította, hogy nem véletlenül csent el egy pontot a házigazdától: a szintén favoritnak tartott Uruguayt úgy győzte le a mindössze 18 éves Moussa Konate duplájával, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban játszott. A dél-amerikai válogatott így ki-ki meccset játszik a britekkel az utolsó fordulóban, míg az afrikaiak helyzete kényelmes: csupán a nulla ponttal álló Emirátusok ellen kellene egyetlen árva pontot szerezniük a továbbjutáshoz. A B csoportban felborulni látszik a papírforma, főként Dél-Korea váratlanul jó szereplésének köszönhetően. Az után, hogy az első játéknapon döntetlenre végzett az ázsiai gárda Mexikóval, Svájcot legyőzte 2-1-re, és ezzel könnyen elüthette a titkos esélyesnek tartott európai alakulatot a továbbjutástól. Mexikó hozta a kötelezőt Gabon ellen – a Tottenham támadójának, Giovanni dos Santosnak a duplájával -, így 4-4 ponttal áll a koreaiakkal a csoport élén, mindkét válogatottnak már egy döntetlen is elég a nyolc közé jutáshoz. A C jelű kvartettben győzelme ellenére Brazília sok kritikát kapott első mérkőzése után, de a kétkedők most elhallgathattak, ugyanis a dél-amerikaiak már biztosan csoportelsők. Pedig nem így indult a találkozó a brazilok 50. olimpiai mérkőzésén, ugyanis a Brazíliában született fehérorosz támadó, Renan Bardini Bressan megszerezte csapatának a vezetést. Nem sokáig örülhetett az európai gárda, ugyanis Neymarék nagyon felpörögtek, és egyenlítettek is: Marcelo remek középre tekerése után Alexandre Pato csúsztatott a kapuba. A fehéroroszok továbbra is a meccsben maradtak, sőt aktívabbak voltak a szünetig, Bressannak volt jó néhány távoli lövése, de többször már nem tudott Neto kapuson kifogni. A második félidőre aztán jött a brazil henger. Neymar szerezte meg egy történelmi góllal a vezetést, ugyanis ez volt Brazília 100. találata az ötkarikás játékok történetében. A mindent eldöntő gólt is a Santos csillaga hozta össze, miután bolondot csinált a védelemből, és válaszolva azoknak, akik nem tartják őt csapatjátékosnak, Oscar elé tálalt, akinek már nem volt nehéz dolga a befejezésnél. Mivel a másik mérkőzésen Egyiptom és Új-Zéland döntetlenre végzett egymással, Brazília már biztosan csoportelsőként jutott tovább a legjobb nyolc közé. A D jelű négyesben pedig olyan történt, amire valószínűleg senki nem fogadott volna. Spanyolország bivalyerős csapattal érkezett a tornára, a Bajnokok Ligája-győztes Juan Matával, a Barcelona friss igazolásával, Jordi Albával, a Manchester United kapusával, David de Geával, hogy az fél Európa által körüludvarolt baszk középpályásról, Javi Martínezről ne is beszéljünk. Igen, de az aktuális ellenfélnél, Hondurasnál volt egy bizonyos Jerry Bengston, aki Marokkó ellen duplázott, majd lenyilatkozta, hogy ő bizony gólkirály akar lenni. Tartotta is magát ehhez az elképzeléséhez, és az ibériaiak kapuját is bevette – az elmélázó Jordi Alba mellett fejelt a kapuba. Ami még nagyobb baj volt a spanyoloknak, hogy nem tudtak válaszolni, a Japán elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is csak meddő volt a mezőnyfölényük. A vége 1-0-ás vereség, és búcsú a tornától már az utolsó csoportkör előtt, úgy, hogy a félelmetes támadósornak még gólt sem sikerült szereznie! Mindeközben Honduras egyetlen pontra került a továbbjutástól, Japán pedig már ott van a nyolc között!