Mobiltelefon, pláza és olimpia

A Czékus Eszter, Kiss Szofi szinkronúszóduó a kötelező program bemutatásával kezdi meg olimpiai szereplését augusztus 5-én, vasárnap. Elutazásuk előtt edzőjükkel, Szauder Gáborral a kettős felkészüléséről beszélgettünk, ám a Margit-szigeti Hajós Alfréd Sportuszoda műanyagszékei hamar sportpszichológiai eszmecsere kanapéjaivá váltak.

Sajó Annamária Czékus Eszter és Kiss Szofi tizenhét évével a XXI. század első generációját képviseli. Azt a korosztályt, amelynek egyéniségét a pillanatról-pillanatra gyorsuló világ, az internet szolgáltatta információdömping és a tenyérhez nőtt IPhone formálta. Szauder Gábor edző szerint ezek a tulajdonságok a mai utánpótlás-sportolók edzésmunkájába is beleivódtak, így a jó trénernek nem pusztán a sportoló olimpiai felkészítésével, hanem generációja attitűdjével is foglalkoznia kell a siker érdekében. – Ha a tanítványa lennék, félnék öntől. – Viszont eredményes lenne. Egyébként nem vagyok mindig ilyen szigorú. Négy éve napi nyolc órát töltünk együtt, az utazások alatt pedig huszonnégyet. Vannak olyan pillanatok, amikor leeresztenek, és határozottnak kell lennem, és vannak olyanok, amikor jó passzban érkeznek meg az edzésre. Egy szoftvereket gyártó számítástechnikai vállalatnál is feszültebbek az emberek, ha harmadik napja tizennégy óráznak. De ott is az eredmény a lényeg: az, hogy a szoftver elkészüljön és eladják. – A szigora ehhez kell vagy a kamasz lányok megzabolázásához? – Az utóbbihoz. A rengeteg impulzustól, ami érik őket a mai világban, valamint kamasz voltukból fakadóan hullámvasúton ülnek, nekem pedig ezt kell kiegyenlítenem. Ez a fel-le mozgás a sportág szerkezetéből adódik: a rövid programban két perc húsz másodpercig, a hosszúban pedig három és fél percig, másodpercről-másodpercre, három-négy számolásra és mozdulatra, tökéletes szinkronban kell figyelniük egymásra és a zenére. Ez nem megy dekoncentráltan.

– Precizitás, maximalizmusra törekvés sütött minden edzői instrukciójából, olyan, amilyet erőnléti sportolók edzésein hallani. – Érdemes lenne csinálni egy ergometriás mérést arra, hogy a lányoknak milyen savasodásuk, pulzusszámuk és dinamikus mozgásuk van a kűrjük közben. Komoly eredményt mutatna, ezért kell ez a keménység, amit igazol az is, hogy tizenhét évesen kijutottak az olimpiára. Hát, más nem jut ki ennyi idősen. – Nagyon sokra tartja a lányok és a saját munkáját, és nagyon bízik az eredményességükben. Nem mondták még önnek, hogy egy olyan sportágban, amelyben nem számítunk nagyhatalomnak, hagyni kéne ezt a hozzáálllást? – Csak sajnálni tudom azokat, akik így gondolkodnak. Az, hogy minden idők legfiatalabb párosaként jutottunk ki az olimpiára, hogy ez a két lány fizikailag, művészileg és koncentrációban azt tudja, amit, az ennek a fajta edzésmunkának és - mennyiségnek köszönhető. Az előttünk lévő országokban: Oroszországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Kínában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Olaszországban, Spanyolországban vagy Görögországban senkiben nem vetődik fel ez a kérdés. Eszterék  élsportolók, akik a Gerevich-program révén bizonyos összeghez jutnak, profik, el kell végezzék a munkájukat. Az a munkájuk, hogy végrehajtsák, amit az edzőjük mond. – Az eredmény-orientáltsághoz hogyan kapcsolódik a Gerevich Aladár-sportösztöndíj? – A sportban profinak hívják azt, aki pénzt kap a munkájáért. A profitól pedig elvárható olyan teljesítmény, következetesség és hozzáállás, ami egy amatőrtől nem.

– Amikor letorkolta a lányokat, akkor is azt rótta fel nekik, hogy eddig mindent megkaptak, tizenhét évesen azonban meg kéne tanulniuk használni a fejüket. – Ez generációs, társadalmi probléma, amit a saját bőrömön is tapasztalok, és a kollégáimmal is gyakran beszélünk róla, hogy mi zajlik le a tizenhárom-tizenhét éves gyerekekben. Mondok egy példát: manapság minden tini százhúsz-százötvenezer forintos mobiltelefonokkal mászkál, de melyikük tette le az értékét az asztalra? Ha egy fiatal komoly javakhoz jut nem megfelelő vagy semmilyen munkával, akkor felborul az értékrendje. Így pedig edzésen is nehéz eredményt kicsikarni, mert honnan értené, hogy miért kell tennie érte? Márpedig ezt a sportágat nem lehet felborult értékrenddel űzni, mert következetlenek lesznek, megelégszenek a kevesebbel, tehát nem fognak eredményt elérni. – A mondás szerint a pedagógus hozott anyagból dolgozik, míg a szülők hajlamosak elvárni, hogy a tanár napi nyolc órában tegyen csodát a csemetével. Az a bizonyos hely, ahonnan a gyerek jön, ennyire hatással van a felkészülés menetére, a mentalitására is? – Az elmúlt négy évben mindegyik gyerekkel több időt töltöttem, mint a szüleik együttvéve. Nem mondom, hogy a lányok nem kapták meg azt a neveltetést, ami egy élsportolónak kell, de kamaszok, és teljesen máshogy nőttek fel, mint mi a szüleikkel. Mi nem tudtunk csak úgy utazgatni, nem volt pláza, ahol tizenhat film közül tudtunk választani. Változik a világ, ezt pedig nekünk kell megtanulni. A szülő pedig azt mondja: ha nekem nehéz volt, a gyereknek ne legyen az. De nem biztos, hogy jót tesz vele neki. – Azért önök is harcolnak egymással… – Mindkettő nagyszerű, csodálatos gyerek, de ha mindannyian egy kicsit változtatnánk, még jobban menne a közös munka. Szofinak keményebben kellene kiállnia a dolgaiért, mert akkor is visszakozik, amikor nem hibázik, mert nem akar balhét. Határozottabban kellene képviselnie magát, de az élet más területén is. Eszternek viselkedési problémái vannak, és sokszor elgondolkoztam már rajta, hogy lehet, nem is tudja, kívülről mi csapódik le belőle. – Pedig egy műúszó ebből él. – Más a versenypillanat. De mondok egy szörnyű dolgot: én ugyanilyen voltam tizenhét évesen. Ha lett volna egy videókamera, amire édesanyám felveszi, hogy viselkedtem, mai fejjel szerintem elbujdosnék. – Őszintén szólva, kívülről nézve először megdöbbentő, aztán szórakoztató a vita. De belülről nem idegesítő néha, hogy századszorra is oda kell szólni? – A gyerekek nem tudják, de mi edzők is alszunk valahol, felkelünk valahogy, elindulunk valahonnan, és két dolog történhet: vagy nekünk jönnek a villamoson, vagy éppen aznap virágzik a cseresznyefa. Mi is emberek vagyunk, bár ők ezzel nem kalkulálnak. De egy dolog biztos: van egy célunk, méghozzá az, hogy jól szerepeljünk az olimpián. Tudjuk, hogy ez mire lesz elég, hiszen ez egy kiszámítható sportág. Egy dolog van, amiből nem engedek: hogy jól menjenek, és, hogy életük legjobb kűrjét fussák.