UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2012-08-02 12:51

Az alma mater büszkesége

Sokat köszönhet a magyar vívósport Szilágyi Áronnak, főleg, hogy a fiatal sportoló nem csak a páston volt kiemelkedően tehetséges, hanem matematikából is lehetett volna belőle olimpiai bajnok...

A. Á. Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívóról az ötkarikás siker óta már szinte mindent kiderített a lelkes média, így többek között azt is megtudtuk, hogy a hazánk egyik legerősebb oktatási intézményének tartott Fazekas Mihály Gimnáziumba járt. Mivel az első magyar aranyat szállító kardvívó még csak 22 éves, az iskola tanárainak is egészen friss emlékei lehetnek Áronról. Az eddig inkább tantárgyi versenyeken villogó gimnázium igazgatónőjét, Hámori Veronikát most a Fazekas legújabb büszkeségéről kérdeztük. Nézte az olimpiai döntőt? — Természetesen néztem! A gimnázium honlapján – a nyári szünet ellenére – már másnap fent volt egy gratuláció. Mivel készül még az iskola? — Erre még nem tudok biztosat mondani, ugyanis még nem találkoztam a kollégáimmal a siker óta. Van egy olimpiai falunk, de ez a diákolimpiákon elért eredményeknek állít emléket. Több mint kétszáz nevünk van fent ezen a dicsőségfalon, de ezek nemzetközi tantárgyi diákolimpiákról, matematika-, fizika-, kémia-, informatika-, filozófia-versenyekről származó eredmények. A sporteredményeket nem az iskola színeiben érik el a diákjaink, hanem klubjaik színeiben. Olimpiai bajnokunk még nem volt, de meg fogjuk találni a módját, hogy egy ilyen sikeres volt tanítványunk emlékét valahogy mi is megőrizzük az utókor számára. A testnevelés-munkaközösség vezetője már gyűjti az olimpiai dokumentumokat egy készülő tabló számára. A mai fiatalok számára komoly nehézségeket okoz az élsport és a tanulás összehangolása. A Fazekas ráadásul az ország egyik legerősebb gimnáziuma. Emlékei szerint hogyan tudta Áron mindezt menedzselni? — Ahhoz, hogy valaki ezt kibírja, ahhoz olyan kvalitásúnak kell lennie, mint Szilágyi Áron. Aki azon kívül, hogy tehetséges a sportban, nagyon okos, intelligens és céltudatos. De hát olimpiai bajnokok ritkán szoktak másféle emberek lenni. Az élsportot nálunk az éltanulással nyilván tömegek nem tudják összeegyeztetni, de mindig vannak nálunk magas szinten sportoló tanulók.
És az iskola miben tud sportoló diákjai segítségére lenni? — Például lehetőséget tudunk adni, hogy a gyermek magántanulóként tudja teljesíteni iskolai kötelezettségeit. Itt ezt úgy kell érteni, hogy azokra az órákra, amelyek ütköznek például az edzésekkel vagy edzőtáborral, nem jár be a tanuló, de minden más időben itt van. A követelmények teljesítési módjának tekintetében is rugalmasak vagyunk, akár a dolgozatok megírásával, akár vizsgával pótolhatja elmaradásait. Ha viszont látjuk, hogy a gyermeknek nagyon nehéz az iskolában és a sportban is megfelelően teljesíteni, akkor szoktunk leülni a szülőkkel, hogy itt bizony választani kell. Áron már az olimpia előtti interjúkban is hálás volt a gimnáziumban tanultaknak. Matekból például nagyon jó volt, és elmondása szerint ez a tudás nagyon sokat segít neki a vívásban. Például egy asszó logikai felépítésében… — Igen, Áron a speciális matematika-tagozatunkon érettségizett, oda pedig csak tehetségek járnak. Köztudott, hogy a Fazekas matematika-tagozata évről-évre világraszóló eredményeket ér el. Áronból is lehetett volna matematikai diákolimpikon, ha ő nem a vívást választja. De abban, hogy valaki tud rendszerben, logikusan gondolkodni, összeszedett, türelmes és kitartó, a matematika nagyon sokat segít. Tehát ez kétoldalú: azért volt matematika-tagozatos Áron, mert ilyen, és mivel ilyen, neki a hat év alatt ezt itt sikerült tökélyre fejleszteni. Egyszerűen készséggé fejleszthető az, hogy ő minden helyzetben össze tudja magát szedni, és minden folyamatot előre végig tud gondolni az elejétől a végéig. És a matematika erre tanít. Ha Áron egy problémát lát, akkor lebontja apró lépésekre, és a kezdetétől a megoldásig végig megy rajta. Ez a fajta matematikai gondolkodás egy vívás sportot, – mert fontos, hogy itt vívásról van szó – ahol a koncentrálóképesség, a gyorsaság, a kreativitás mind-mind szükséges, nagyban segít, hiszen a vívás kifejezetten intelligenciasport.