UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-08-03 09:36

Ilyen a hála...

Szenegál egy bivalyerős csoportban harcolta ki a negyeddöntőbe jutást az olimpiai játékokon, a végső győzelemre is esélyes Uruguay-t kellett elütnie a továbbjutástól. Az afrikai gárda négy gólt szerzett a csoportkörben, és mindegyiket a góllövőlistát egyedül vezető Moussa Konate szerezte.

Nagy-Pál Tamás A mindössze 19 éves játékos valósággal berobbant a tornán, nem lenne nagy meglepetés, ha a következő szezont már nem a Maccabi Tel Aviv csatáraként kezdené meg. A hazai szurkolók valószínűleg már kicsit jobban ismerik, hiszen háromszor a nagyválogatottban is pályára lépett, s e három találkozón két gólt szerzett. De az U23-as csapatban még jobb az átlaga: négy mérkőzésen ötször zörgette meg ellenfelei hálóját! A szenegáli felnőtt bajnokságban 17 évesen mutatkozott be, de csupán kilencszer lépett pályára. No, nem azért, mert annyira rossz lett volna. Szerzett három gólt, megnyerte az ASC Toure Kundával a nemzeti kupát, így a Maccabi rögtön lecsapott rá, és a tavalyi szezont már Izraelben kezdte meg. Az első tétmérkőzése új csapatában egy Európa Liga-selejtező volt az FK Khazar Lankaran ellen. Jobb bemutatkozásról nem is álmodhatott volna a tinédzser támadó: rögtön megszerezte a vezetést csapatának, majd kiosztott egy gólpasszt is, a Maccabi pedig 3-1-re győzött, majd tovább is jutott a következő körbe. A szezon aztán kicsit visszafogottabbra sikerült számára, minden sorozatot figyelembe véve ugyanis 42 mérkőzésen nyolcszor köszönt be, de hát egy első szezonban ezt senki nem vetheti egy 19 éves játékos szemére. „Nagyon örülök a teljesítményemnek, de a trénerem és a társaim nélkül ez nem történhetett volna meg. A mester az, aki játékossá formált minket, de nemcsak azzá, hanem emberré is. Ő már nagyon régóta olyan, mintha az apánk lenne. Ezen kívül bízik is bennünk, amit csak egy módon tudok meghálálni: gólokkal!” – nyilatkozta a fifa.com-nak a támadó. Kíváncsian várjuk, hogy mégis mennyi hálával tartozik mesterének – szombaton a Mexikó elleni negyeddöntőben kiderül.