Búcsúzott a házigazda!
Már a negyeddöntőknél jár a londoni ötkarikás játékok futballtornája, az első szombat kora délután párharcban Japán és Egyiptom találkozott egymással a Manchester United szentélyében, az Old Traffordon. Az ázsiaiak többek közt a spanyolokat is kiejtve jutottak tovább csoportelsőként, míg az afrikai gárda Brazília mögött szerezte meg a második negyeddöntős helyet.
Nagy-Pál Tamás A japánok rögtön a találkozó elején bemutatták, hogy legnagyobb fegyverükre, a gyors kontrákra építenek ezen a találkozón is, három lehetőséget elpuskáztak, de a 14. percben megszerezték a vezetést: az ellenfél térfelén szereztek labdát, a középre passz után pedig Kensuke Nagai megelőzte védőjét, aki összeütközött a kifutó kapussal, így az ázsiai futballistának csak az üres hálóba kellett lőnie. A gólszerző megsérült az eset során, pár perc múlva le is kellett cserélni.
Nagyot változott a játék képe, óriási fölénybe kerültek az egyiptomiak, igaz, ez sokáig helyzetekben nem igazán mutatkozott meg, főleg azért, mert a 16-os környékén rendre rosszul passzoltak. Amikor már tényleg benne volt a játékukban a gól, saját maguknak nehezítették meg a helyzetüket: egy szokásos japán kontra végén Saadeldin Saal utolsó emberként szabálytalankodott éppen a 16-os vonala előtt, amiért azonnal megkapta jól megérdemelt piros lapját. Egyiptom így gól-, és emberhátrányban mehetett pihenőre. A második félidőben nagyon látszott a játék képén, hogy a fáraók emberhátrányban voltak. A japánok okosan őrizték előnyüket, olykor percekre is eldugták a labdát a középpálya környékén - felesleges kockázatot nem vállaltak. Emiatt eléggé leült a meccs, de a játékrész második felére ébredezni kezdett a hátrányban lévő gárda. Egy távoli lövésen kívül azonban nem igen tudta veszélyeztetni a kaput, mígnem a japánok a 78. percben eldöntötték a mérkőzést. Egy jobb oldali szabadrúgás után Yoshida Maya az ázsiai futballra nem túl jellemző módon bólintott hét méterről a kapuba. De ha ez nem lett volna elég, öt perc múlva újabb fejesgólnak tapsolhatott a publikum: ezúttal egy bal oldali szabadrúgást játszottak meg szépen a japánok, majd Otsu Yuki fejelt középen a kapuba. Japán ezzel 3-0-ra győzött, és elsőként jutott be az elődöntőbe, ahol a Mexikó-Szenegál párharc győztesével találkozik. Lesz mitől tartania az ellenfélnek, ugyanis a felkelő nap országának csapata még gólt sem kapott a tornán... London 2012, férfi labdarúgás, negyeddöntő Japán-Egyiptom 3-0 (1-0) Gól: Nagai (14.), Yoshida (78.), Otsu (83.). Kiállítva: Saad (41.). Mexikó és Szenegál mérkőzött egymással a londoni olimpai játékok második negyeddöntőjében. Az egyik oldalon Giovani dos Santostól, míg a másikon az eddig négy gólt szerző Moussa Konatétől várták a szurkolók, hogy a négy közé lövik csapatukat. Nagyon belekezdett az elején a közép-amerikai gárda, alig kezdődött el a mérkőzés, amikor Carlos Salcido már telibe lőtte a felső kapufát. A 10. percben pedig már a vezető gólt is megszerezték a mexikóiak. Dos Santos ívelt be egy szabadrúgást a jobb oldalról, Jorge Enriquez pedig háttal állva csúsztatott szép mozdulattal a kapu jobb alsó sarkába. A folytatásban is remek iramú maradt a meccs, helyzetek akadta mindkét oldalon. A legközelebb egy fejesnél álltak az afrikaiak az egyenlítéshez, de Corona óriási bravúrral védett. Szenegál főleg a bal oldalon vezetett veszélyes akciókat, egy ilyen támadás végén alakult ki hatalmas tüzijáték a kapu előtt, de mindig volt egy labda elé vetődő mexikói védő. A hajrában a zöldmezesek szerezhették volna meg második góljukat, de Fabian fejese néhány centiméterrel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A második játékrészben sem csillapodott az iram, mindkét csapat szerezhetett volna gólt, aztán a 62. percben úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés. Egy mexikói akció végén három védő futott össze a 16-oson belül, így egyik sem tudott tisztázni, majd a kapusról is kipattant a labda, Javier Aquino pedig köszönte szépen a lehetőséget, és a hálóba lőtt. Szenegál azonban a kétgólos hátrány ellenére sem adta fel, és pár perc múlva szépített is: egy bal oldali beadás során Konate két védő között emelkedett fel, és a rövid sarokba bólintott. A 76. percben pedig már az egyenlítés is összejött! Egy bal oldali szögletnél a mexikói védők megfeledkeztek Ibrahima Baldéról, aki így 11 méterről a hosszúba fejelte a labdát. A rendes játékidőben több gól nem is esett, így következhetett a kétszer 15 perc ráadás. A hosszabbítás első félidejében nagyon belekezdett Mexikó, Herrera egymaga kétszer is megszerezhette voln a vezetést, de egyik alkalommal pontatlanul célzott, másodszor pedig Mane óriás spárgával védte közeli lövését. A 98. percben aztán már meglőtték a harmadikai a mexikóiak: Gueye aludt le a saját 16-osánál, Dos Santos elvette tőle a labdát, és játszi könnyedséggel a kapuba lőtt, iskolás góllal került nehéz helyzetbe Szenegál. A hajrát azért nagyon megnyomták az afriaiak, többszor is csak Corona kapuson múlott, hogy nem módosult 3-3-ra az eredmény. A térfélcsere után gyorsan eldőlt a mérkőzés: Ibrahima fejelte röviden haza a labdát, a kapus kijött, Herrera átemelte fölötte, és az üres kapuba fejelte Mexikó negyedik gólját. Bátran kijelenthető, hogy Szenegált a saját védelme verte meg, Mexikó pedig így bejutott a Japán elleni elődöntőbe. London 2012, férfi labdarúgás, negyeddöntő Mexikó-Szenegál 4-2 (1-0) - hosszabbítás után Gól: Enriquez (10.), Aquino (62.), Dos Santos (98.), Herrera (109.) ill. Konate (69.), Balde (76.) Brazília Hondurasszal mérkőzött a londoni olimpia férfi futballtornájának harmadik negyeddöntőjén. A párharc esélyeseinek egyértelműen a Neymarral, Marcelóval, Hulkkal és Thiago Silvával felálló dél-amerikaiak számítottak, de ellenfelüket sem lehetett elintézni egy kézlegyintéssel, hiszen a csoportkörben például a spanyolokat is megverték. Nekiestek a brazilok a közép-amerikaiaknak már az elején, a vezetést mégsem ők szerezték meg: Martinez vette be már a 11. percben Gabriel kapuját. Még magasabb sebességi fokozatban kapcsoltak a brazilok, Hulk, Neymar és Damiao is próbálkozott becsülettel, de állták a védők a sarat. A 32. percben nagy lehetőséghez jutottak a sárgamezesek, Wilmer Crisanto ugyanis rövid időn belül két csúnya szabálytalanságért kapott két sárga lapot, így mehetett zuhanyozni. Mindössze öt perc kellett a braziloknak ahhoz, hogy éljenek az emberelőnnyel: Hulk adta be az alapvonalról a labdát, a védők pedig ahelyett, hogy felszabadítottak volna, kényelmesen átvették a labdát, Damiao lecsapott, és közelről a hálóba lőtt. A szünetig teljesen felbillent a pálya, így nagyon nehéz második félidő várt Honduras legjobbjaira. A második félidő ismét óriási hidegzuhannyal kezdődött a brazilok számára: Espinoza cselezgetett befelé a 16-os vonalánál, majd 17 méterről Romulo lábai között a bal alsó sarokba lőtte a labdát, emberhátrányban szerezte meg másodszor is a vezetést Honduras! Nem sokáig örülhetett azonban, mert egy buta szabálytalanság miatt, melyet Velazquez követett el a saját 16-osán belül, jogos büntetőhöz jutott Brazília. Neymar pedig nem hibázott, a kapu jobb oldalába lőtte az egyenlítő gólt. Kilenc perc múlva a mérkőzésen először, megszerezte a vezetést a selecao: Neymar tálalt remek labdát Damiao elé, aki lefordult védőjéről és 11-ről a kapuba lőtte a labdát. Ezzel el is dőlt minden, Hondurasnak már nem maradt esélye az egyenlítésre, így, ha a vártnál nehezebben is, de Brazília jutott az elődöntőbe. London 2012, férfi labdarúgás, negyeddöntő Brazília-Honduras 3-2 (1-1) Gól: Damiao (37., 59.), Neymar (50. - büntető) ill. Martinez (11.), Espinoza (47.) Kiállítás: Crisanto (32.), Espinoza (90.) Az utolsó negyeddöntőben aztán összejött a nap meglepetése a londoni játékokon. A házigazda Nagy-Britannia Dél-Koreával találkozott. A britek egyértelműen arra készültek, hogy hozzák a kötelezőt, és begyalogolnak a legjobb négy közé, hogy elérhessék céljukat, az olimpiai bajnoki győzelmet. Már rosszul is kezdődött a találkozó, hiszen a 29. percben Dzsi Dong Von megszerezte a vendégeknek a vezetés, de Aaron Ramsey büntetőből villámgyorsan egyenlített. A második játékrészben újabb 11-eshez jutottak a hazaiak, de ekkor már hibázott a fiatal támadó, így döntetlennel ért véget a rendes játékidő. A ráadás sem hozott újabb gólt, vagyis szétlövés következett. A büntetők során Daniel Sturridge nem bírta az idegek harcát és rontott, ezzel pedig Dél-Korea jutott az elődöntőbe, ahol Brazília lesz az ellenfele. London 2012, labdarúgás, negyeddöntő Nagy-Britannia-Dél-Korea 1-1 (1-1) - tizenegyesekkel 4-5 Gól: Ramsey (36. – 11-esből), ill. Dzsi Dong Von (29.)