UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-08-05 12:43

Úton az első győzelem felé

Brazília szombaton, ha a vártnál nehezebben is, de bejutott a londoni ötkarikás játékok futballtornájának elődöntőjébe, ahol Nagy-Britannia kiesése miatt Dél-Korea lesz az ellenfele.

Nagy-Pál Tamás Rendesen megszenvedett a Honduras elleni negyeddöntőben Brazília, hiszen kétszer is hátrányból kellett felállnia, másodszor ráadásul emberhátrányban szerezte meg a közép-amerikai csapat a vezetést. „A legkeményebb mérkőzésünk volt eddig a tornán” – jelentette ki Mano Menenez szövetségi kapitány a fifa.com-nak. Hozzátette: „Pont ezért is örülök annyira a győzelemnek, mert hátrányból sikerült felállnunk.” A tréner Alexandro Patóról is beszélt, aki azért szolgáltat témát a sajtóban, mert meglepetésre alig kapott még lehetőséget ezen a tornán, a Milan sztárját a szombaton két gólt is szerző Leandro Damiao szorította ki a kezdőcsapatból. „Pato rengeteget segít nekünk. Nagyon elégedett vagyok vele, hiszen maximálisan megértette, hogy ez egy csapat, és mindent ennek kell alárendelni. Mindnyájan tudjuk, hogy az olimpiai játékokat csak egy nagybetűs csapat nyerheti meg.” Sokan féltek a brazil csodagyerek, Neymar teljesítményétől, hiszen rá nem mindig jellemző, hogy alárendeli magát a csapat érdekeinek, szeret öncélú cselezésekbe bonyolódni. Honduras ellen azonban nem lehetett rá panasz, meg tudott szabadulni a labdától, ha kellet, így ő adta a harmadik, minden eldöntő találatnál a gólpasszt is. „Bizonyítottuk, hogy fejben teljesen rendben vagyunk, és minden idegességünket a pályán kívül hagytuk. Csak így jöhetett össze ez a győzelem. Emellett természetesen jól is játszottunk.” Brazília egyébként történelmi tettre készül, hiszen bármilyen hihetetlen is, de az olimpiai trófea még hiányzik a gyűjteményéből. Finálét játszott már 1984-es Los Angelesben és 1988-ban Szöulban, de a franciáktól majd a szovjetektől is vereséget szenvedett. Ezen kívül két bronzérme van még, legutóbb éppen négy éve, Pekingben ért oda a negyedik helyre. Most egyelőre minden adottnak tűnik a győzelemhez. A csapat tényleg bombaformában van, hiszen eddig minden egyes mérkőzésén három gólt szerzett, vagyis összesen 12-t. A védelmükkel már egy kicsit több gond adódott, mert összesen már öt gólt kaptak, igaz, különösebb gondot ez nem okozott nekik, ugyanis már háromszor is felálltak gólhátrányból – és ez óriási fegyvertény. Ráadásul a nagy ellenfelek is kihullottak, hiszen Spanyolország és Uruguay már a csoportkör után búcsúzott, és már a házigazda britek sem tudnak megálljt parancsolni nekik. Dél-Korea legyőzése nem igazán okozhat gondot. A döntőben Japán vagy Mexikó várhat Neymarékra, és egyelőre úgy tűnik, hogy az ázsiai csapat lehet a komolyabb ellenfél. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az ázsiaiak nem kaptak még gólt a tornán például a spanyoloktól sem, de az a Honduras sem okozott nekik gondot, melyet csak 3-2-re győzött le a selecao. Mexikóval nyílt sisakos küzdelem lenne, amiből rendre a brazilok jönnek ki jól, így könnyen elképzelhető, hogy ők is inkább a közép-amerikai gárdát választanák. Ha tehetnék. De nem tehetik.