UtánpótlásSport
2026. május 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2012-08-08 22:31

Csapatban is erősek

A múlt héten összegeztük az utánpótláskorú vívók szereplését az egyéni küzdelmekben, de sok sportolónak csapatban is lehetősége volt a bizonyításra.

A. Á. Hazánkat csak egyéni indulók képviselték, ezért Magyarországon most kevesebb figyelem fordult a vívók csapatversenyeire. Az esély viszont adott, hogy Rióban újra legyen kikért szorítani, ugyanis a londoni tapasztalatok azt mutatják: a fiatal vívók akár csapatuk erősségei is lehetnek.
Férfi párbajtőrben például az olimpiai bajnok olasz alakulat átlagéletkora mindössze 25 év volt, az igazi meglepetést azonban az amerikaiak szolgáltatták, akik úgy lettek negyedikek, hogy legidősebb vívójuk is csak 22 éves. A csikócsapat ugyan az elődöntőben és a bronzmeccsen is nagyon kikapott, a franciákat viszont magabiztos győzelemmel búcsúztatták. A 19 éves Race Imboden, a 18 esztendős Alexander Massialas, illetve a két 1989-ben született „korelnök”, Miles Chamley-Watson és Gerek Meinhardt is szép jövő előtt áll, főként, hogy Rióban a kardcsapatverseny pihen, a párbajtőrözők ott lehetnek. A második helyen végző japánok is büszkék lehetnek utánpótlásukra, ugyanis a mindössze 21 éves Mijake Rio volt az egyetlen, akit nem tudtak legyőzni az olimpiai bajnok olaszok a döntőben. Mijake első asszóját 5-4-re megnyerte, míg a másodikban 4-4-es döntetlenre végzett. Hogy a szoros meccsen a japánok végül miért cserélték le legjobbjukat a világbajnok Cessara ellen, azt a távol-keleti ország szövetségi kapitányától lenne érdemes megkérdezni… Amikor Szilágyi Áron megnyerte első olimpiai aranyunkat, mindenki a csodájára járt, ugyanis a kard nem a fiatalok „játszótere”. Ezt bizonyította az is, hogy nem csak egyéniben, de csapatban sem termett babér több utánpótláskorú versenyzőnek. A dobogón végzett koreai, román és olasz csapat is 30 év körüli átlagéletkorú kvartettel indult, a viszonylag fiatalabb oroszok tudtak csak odaérni a legjobb négybe, de nekik nem is jutott érem. Nőket nem illik a korukról kérdezni, de talán nem sértődnek meg az olaszok, ha harminc év fölötti átlagéletkorú olimpiai bajnok párbajtőrcsapatukat méltatjuk. A 38 éves Vezzali által vezetett kvartett tulajdonképpen oktatta a mezőnyt, azt a mezőnyt, amelyben mindössze az ezüstérmes oroszok és a negyedik helyezett franciák mertek bedobni fiatalabb versenyzőt a mély vízbe. Inna Deriglazova nem is tudott sokat hozzátenni Oroszország teljesítményéhez a döntőben: a 22 éves orosz lány mindhárom asszóját elvesztette, igaz, az elődöntőben valódi vezére volt csapatának. A dobogóról leszoruló franciáknál Ysaora Thibus és Anita Balze is 20 évesen kapott lehetőséget, bár utóbbi csak Thibus 0-6-ra elbukott asszója után léphetett pástra a bronzmeccsen.
A női tőrözők viszont abban az értelemben utánpótlásversenyt rendeztek, hogy a csapatok szinte egymást túllicitálva nyúltak a fiatal tehetségekhez. Az olimpiai bajnok kínai csapatban például helyet kapott a mindössze 19 éves, egyéniben bronzéremig menetelő Jücsie Szun és a 20 éves Ancsi Hszü is. Hszü tartalékemberként csak az első fordulókban vívhatott, Jücsie viszont nem vesztett asszót a döntőben, sőt befejező ember lehetett csapatában. Az ezüstérmes koreaiaknál csak Injong Csoj képviselte a fiatalokat. A 22 éves lány a döntőig jól vívott, ott viszont csak egy asszót tudott nyerni, igaz, két tapasztalt csapattársa összesen tudott ennyi győzelmet felmutatni a fináléban. A bronzmeccsen is akadt bőven fiatal: a bronzérmes amerikaiaknál a 21 éves Courtney Hurley és a 21 esztendős tartalékember, Susie Scanlan képviselte a fiatalságot, míg a negyedik oroszok a 21 éves Violett Kolobovának adtak bizalmat, igaz, utóbbit a döntőben lecserélték egy 4-4-es asszó után. Összességében megállapítható, hogy a férfiak kardversenyét leszámítva, minden csapatversenyben szép számmal, és eredményesen szerepeltek a 23 éven aluli vívók. Mindez azért fontos, mert korábban jellemzően tapasztaltabb, idősebb versenyzők uralták a sportágat, elvéve a kezdetben eredménytelenebb, nem elég kitartó fiatal tehetségek kedvét a sportkarriertől. A londoni olimpia azonban bebizonyította, hogy ma már az ifiknek, a kadeteknek, illetve a junioroknak sem kell évtizedekig sorba állni egy ötkarikás részvételért, éremért.