UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-08-13 22:09

Elitben az ifjúság

A World Tour Classic új, színvonalas nemzetközi versenysorozat. A második állomásának Zalaegerszeg ad otthont szeptember elsején. A versenyen negyvennyolcan vehetnek részt, s mindössze tízen juthatnak be a selejtezőből. A kiadó helyekre magyar fiatalok is pályáznak, nem is esélytelenül.

Krecsik Adrienn A FIQ, a Nemzetközi Tekeszövetség azzal a céllal, hogy népszerűsítse a tekesportot, ebben az évben elindította pénzdíjas versenysorozatát, a World Tour Classic-ot. A viadal sikeres, hiszen a világ legjobb játékosai teszik tiszteletüket rajta: a FIQ meghívás alapján delegál, a sorozat előző állomásán résztvevő 16 játékos is indulási jogot kap, tízen pedig selejtező útján kerülhetnek be. Érdekesség, amely egyben a széria sikerének is a kulcsa lehet, hogy itt csupán 2x20, illetve 2x30 vegyes gurítást kell teljesíteniük a versenyzőknek az általános 120 vegyessel szemben, így a nézők számára is sokkalta látványosabb és izgalmasabb. Mindemellett a játékosok keveset, mindössze fél órát töltenek a pályán egymás ellen, ezért nagyon sokat számít a pillanatnyi forma. Az első alkalommal a férfiak számára írták ki a szériát, s a nyitó állomását júniusban a horvátországi Varasdon rendezték. Ott a magyarok egyből letették névjegyüket: a döntőben Kiss Norbert aranyérmet, Nemes Attila pedig ezüstöt szerzett. Ezt követően szeptember elsején Zalaegerszegen folytathatják körútjukat az elit mezőny tajgai, ahol már meg is kezdődött a szerencsés játékosok válogatása. Büki László, a Zalaegerszeg városi és körzeti szövetség elnöke jelen volt az augusztus 10-től 12-ig tartó selejtezőkön, és az elmondása szerint a vártnál kevesebb magyar élt a lehetőséggel, de köztük volt két utánpótláskorú, reményteljes fiatal is: a 2009-es dettenheimi ifjúsági világbajnokságon tandem mixben ezüstérmes Bíró Patrik és az idei, bautzeni ifi vb-n tandemben bajnoki címet szerző Vörös Milán. Illetve utóbbi majd csak az augusztus 20-i kvalifikációban bizonyíthat, míg már Patrik „ledobta” a sajátját. Kérdés persze, hogy a két U23-as válogatott tagnak mennyi esélye van a világbajnokokat és Világkupa-győzteseket felvonultató mezőnyben. Fehér László szövetségi kapitány szerint messzire juthatnak a verseny új szisztémája, a kevés gurítási lehetőség miatt. Ez természetesen hátulütő is lehet, de inkább előnyt kovácsolhatnak belőle: a „nagyoknak” nincs több alkalmuk a jobb dobások ismétlésére, míg a „kicsiknek” szerencsével is kijöhet a lépés. – A verseny lebonyolítási formája olyan, hogy mindenkinek lehet esélye. Mivel rövid versenyszámról van szó, itt minden dobásnak jelentősége van: az első körökben tíz telit és tíz tarolást kell elvégezni. A nagyok így nem tudják megismételni a nyerő dobásaikat, a többiek pedig ezt kihasználhatják. Én azt mondom, ha a srácok bejutnak a versenyre, akár az elődöntőig is menetelhetnek. Igaz, ott már hatvanat kell dobniuk, de nagyon jó képességű játékosok, bármikor képesek jó eredményekre – nyilatkozta honlapunknak a szakvezető. Az FTC-s Bíró Patrik egyetért az edzővel, de óvatos. Bár a maga mögött hagyott nyolc, tekével töltött év során volt alkalma nagy nevek ellen küzdeni, majd le is győzni őket, tudja, a felnőtt versenyzők rutinjával nehezen lehet mit kezdeni. – Amit ők rutinból dobnak, az nekünk még nem mindig sikerül elsőre, sokat kell gyakorolnunk hozzá. Még jó adag szerencse kell a sikerhez, hiszen vannak olyan játékosok, akiknek a kisujjukban van a teke. De természetesen, ha bejutok a versenyre, mindent meg fogok tenni, hogy minél tovább bent maradjak, hiszen ha bekerülnék, egészen biztosan jó adag önbizalommal távoznék, ami segítségemre lenne a későbbiekben – mondta honlapunknak a válogatott játékos, aki 302 fát dobott a selejtezőben, amivel jelenleg az ötödik helyen áll. A kvalifikáció utolsó körét augusztus 20-án bonyolítják le, ahol Vörös Milán is indul. Hogy bekerülnek-e a fiatalok, majd csak az után derül ki.