UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-08-16 18:02

Az edzők bíráskodnak

Három napon át melegítenek, hogy aztán a 24 órás pólómaraton meg se kottyanjon: a nemzetközi vízilabdatorna a Margitszigeten amerikai, horvát és magyar csapatok részvételével félúton jár. A résztvevőknek a torna vége egyúttal a másik kezdetét is jelenti.

UP-info Az 1 Nap Vízilabda 2012 elnevezésű rendezvény előfutáraként leány és fiú nemzetközi vízilabda tornát rendez az UVSE a Margitszigeten. A torna névadója dr. Bozsi Mihály, aki újpesti sportolóként – temérdek sikere mellett – olimpiai bajnok is volt. A vízilabdázóként és úszóként is kiváló sportoló pályafutását követően edzőként is remek eredményeket ért el. Az I. Bozsi Mihály vízilabda-tornán öt leánycsapat vesz részt, két UVSE-s garnitúra mellett a BVSC és a Honvéd, valamint az amerikai South Pasadena együttese. A hat fiúcsapat között is két sorral ugrik vízbe az UVSE, mellettük a horvát Osijek és a VK Beograd, valamint itt is résztvevő az amerikai South Pasadena. Bár nem jött meg minden lehetséges résztvevő, a rajt nem maradhatott el, hiszen készen volt a B-terv is. „A Duisburg 96 csapatát vártuk volna ellenfélnek, de mivel az utolsó pillanatban lemondták, így egyesületünk ifjúsági és gyermek játékosaiból összeállított UVSE II csapatával kellett mérkőzniük az ily módon UVSE I névre keresztelt leánycsapatunknak a nyitó összecsapáson” – mondta el Áts Bertalan az uvse.hu-nak. „A nyári alapozás közepén igazi felüdülés a játékosoknak a Bozsi Mihály emlékére rendezett serdülő leány és fiú vízilabda-torna a Margitszigeten. Végre, a sok kötelező futás és úszás mellett játszhatnak is. Örülök, hogy két tehetséges újoncot is avattunk egyesületünk színeiben, a Tatabányáról érkező Bicskei Rékát és pesterzsébeti Nagy Fruzsinát. Nagy szeretettel köszöntjük őket, úgy érzem, mindketten komoly erősítést jelentenek az új szezonra” – mondta a tréner. A találkozókon az edzők fújják a sípot, így saját maguktól kérhetik számon a hibásnak vélt bírói döntéseket. A Hajós Alfréd Sportuszodában holnap délelőtt fejeződik be az utánpótlástorna, de a csapatok a helyszínen maradnak, hiszen péntek 16 órától szombat 16 óráig folyamatosan vízilabdáznak a kicsik és a nagyok az 1 Nap Vízilabda elnevezésű, immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő sportág-népszerűsítő eseményen.