2012-08-20 11:09
Ezüstérem az Eb-ről
Utolsó napjához érkezett az ausztriai Ebreichsdorfban a díjugrató utánpótlás Európa-bajnokság. Volt még miért izgulni vasárnap is, hiszen a gyermekek mezőnyében két magyar is a döntőbe jutott, ráadásul Weinhardt Virág jó formája kitartott, és ezüstérmet szerzett.
Nagy-Pál Tamás Weinhardt Virág (Bognár Jen-Cor) és Hollé Sára (Castilio Z) is érdekelt volt a kontinenstorna döntőjében a gyermek korosztályban. Ráadásul idáig mindketten remekeltek, három lovaglás során mindössze négy hibapontot gyűjtöttek, így még éremben is reménykedhettek. A finálé első fordulójában 120 centiméteres akadályokat kellett leküzdeniük a lovasoknak. Ez Weinhardtnak ismét hibátlanul sikerült 73.88 másodperc alatt, mellyel a hetedik helyre került. Hollé már gyengébben teljesített, 18 hibapontjával a 33-as mezőny utolsó helyén állt. Sárának a második fordulóban sem sikerült javítania, talán kicsit túlizgulta a finálét, összesítésben a 30. helyen végzett, de a döntőbe jutásra így is nagyon büszke lehet. Virág viszont még a jónál is tudott sokkal jobbat produkálni: abban semmi meglepő nincs az eddigi teljesítményét látva, hogy Bognárt ismét sikerült hibátlanul meglovagolnia, ráadásul időeredményén is javított több mint 10 másodpercet. Ezzel pedig a második legjobbat lovagolta, és összesítésben is felugrott a dobogóra. Ezüstérmet szerzett. Óriási siker ez a sokféle gonddal küszködő magyar lovassportnak. A gyerekek valóban remekeltek a tornán, hiszen összesen három döntős helyezést szereztek (két egyéni, egy csapat) – ráadásul egy érmet és egy ötödik helyet szállítottak.