UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-08-21 18:20

A Bozsikban maradt a Bozsik

A Budapest Honvéd-MFA csapata kiütéses győzelmet aratott a szlovák FC Nyitra ellen az U16-os csapatok számára kiírt Bozsik József-kupa döntőjében, 6-1-re nyertek a kispestiek.

UP-info A rendező gárda és a Nyitra játszotta a Bozsik stadionban az utánpótlás-torna döntőjét. Mindenki szoros mérkőzésre számított, hiszen mindkét csapat pontveszteség nélkül, sok gólt rúgva jutott el a döntőig. Ilyen értelemben csalódnia kellett a 250 nézőnek, valójában azonban örömre volt okuk. Már az első fél órában világosan látszott, hogy melyik a jobb csapat, ami a 32. percben gólban is megmutatkozott: Erik Kince szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába juttatta a labdát. Még a szünet előtt megduplázta előnyét az MFA: Koszta Márk egy pattanás után bombázott 12 méterről a szlovák kapuba. A fordulás után már csak a Honvéd volt a pályán, igazi örömfocit mutatott be a hazai gárda. Először Feketics Norbert lőtt nagy gólt, majd az iménti gólszerző szolgálta ki remek ütemben Mátyás Zsoltot, aki közelről nem hibázott. Koszta büntetőből a második gólját is meglőtte, és bár ezután összejött a szépítés a Nyitrának, Pethő Leventében is volt még egy találat. Az MFA végül 6-1-re győzött, és otthon tartotta az első ízben kiírt Bozsik-kupát. Az egyéni díjakat is a Honvéd játékosai söpörték be, és nekik a piros-feketék legendája, Pisont István adta át az elismeréseket. A torna legjobb játékosának Feketicset, míg legjobb kapusának Bukrán Eriket választották. A gólkirály, négy találattal, a döntőben duplázó Koszta lett. A klub tervei szerint a következő nyáron is megrendezik az utánpótlás-tornát a két hete lebonyolított Honvéd-Merkantil Bank Kupával egyetemben.