UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-08-21 21:29

Újra a dobogón

Az Autocross Európa-bajnoki sorozat fiatal tehetsége hazai futamán lett harmadik a junior szöcskések között.

A. Á. Klenáncz Szabolcs tavaly két junior országos bajnoki cím után próbálta ki magát az Európa-bajnoki sorozatban, a kísérlet pedig annyira jól sikerült, hogy idén már állandó résztvevője a „saras cirkusznak”. Az idénynyitó fantasztikusan sikerült, Szabolcs harmadik hellyel kezdett, azóta viszont sehogy sem sikerült a dobogóra állnia – egészen mostanáig. A mindössze 14 éves versenyző ugyanis hazai futamán, a Nyirádi Motorsport Centrumban újra remekelt, és a harmadik helyen végzett.
Tizenhat ország 92 versenyzője tette tiszteletét az autocross Eb magyarországi állomásán, hogy négy kategóriában megméresse magát. A junior buggysok mezőnyében 11-en álltak rajthoz, köztük az Eb-pontverseny kilencedik helyezettjével, Klenáncz Szabolccsal. A fiatal pilóta egész hétvégén ihletett formában körözött: az első két időmérő összesített eredménye alapján a harmadik helyen kezdett, majd a szombati előfutamban a második pozícióban intették le. Szabi vasárnap folytatta a remeklést, ugyanis újabb második hellyel előbb biztosította magának az A döntős szereplést, majd az utolsó előfutamban – szöcskéjére vigyázva – kiharcolta a negyedik rajtpozíciót. Fontos elmondani, hogy a magyar fiú nagyon jól ügyelt buggyja épségére, ugyanis két, felnőttek közt vezető Európa-bajnok versenytársa, Kárai Tamás és a még mindig utánpótlás-korú Szabó Krisztián is a harmadik előfutamban vérzett el: mindketten esélyesként érkeztek, de a technika kifogott rajtuk.
Így Szabolcson volt a világ szeme, hogy a haza becsületét megvédve valami nagyot alkosson a döntőben, a fiatal pilóta pedig nem okozott csalódást. Csodálatos versenyzéssel küzdötte fel magát a dobogóra, és az Európa-bajnoki pontverseny cseh éllovasa, Jakub Kubicek és honfitársa, Adam Roucka mögött a harmadikként látta meg a kockás zászlót. Szabi ezzel az eredménnyel egy helyet előrelépve már a nyolcadik összetettben, és a második hely is csak egy győzelemre van a magyar fiúnak. A korábban technikai hibája okán említett Szabó Krisztián végül szintén szép emlékekkel búcsúzhat hazai futamától: azok után, hogy technikai probléma miatt csak a reményfutamban indulhatott, a vasárnapi verseny megnyerésével új esélyt kapott a legjobbak között. Az A döntőben a kilencedik helyről rajtolva kettőt is előzött, így a hetedik helyen, pontszerzőként zárta a hétvégét. A Buggy 1600-as kategóriában szereplő pilóta egy helyet ugyan visszacsúszott az Eb-pontversenyben, de még így a bravúros ötödik pozícióból várhatja a csehországi folytatást.