UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-08-23 18:30

Harmadik hely váltóban

Csak váltóban jutott érem a fiatal uszonyos úszóknak az augusztus 13-21. között rendezett felnőtt Európa-bajnokságon, Lignanóban. A 4x200 méteres váltó tagjaként Senánszky Petra bronzérmet szerzett, a friss junior-világbajnok Kosina Gergő pedig egy hetedik és egy nyolcadik hellyel zárta ugyanezt a számot.

Sajó Annamária Senánszky Petra nagy reményekkel vágott neki az augusztusi felnőtt uszonyos Eb-nek: ez volt az első év, amikor egyéniben állt rajtkőre a korosztály világversenyén. „Kíváncsiam várom, és az edzésmunkát is az új kihívásnak megfelelően alakítottuk át. Egész évben heti hat-hét alkalommal edzek, ám most kicsit visszavettünk a terhelésből. Ha ugyanis az egész szezont ebben a tempóban csinálnám végig, nem összpontosulna az erőm a kellő pillanatra” - nyilatkozta honlapunknak az országos bajnokságot követően, ahol 200 méteren úszta meg az Eb kvalifikációs szintjét. Olaszországban ezen kívül 50 méteres búvárúszásban csobbant medencébe, a dobogóig azonban nem tudott elúszni: utóbbi versenyszámban a tizennegyedik helyen végzett. Bár egyéni úszását nem váltotta éremre, Petra nem távozott üres kézzel Lignanóból: 4x200 méteres felszíni úszásban harmadik helyezést ért el, Károlyi Csillával, Debreczeni Hajnalkával és Székely Lillával egységben. „Nagyon örülök neki, hogy számomra eddig szokatlan vizeken is kipróbálhattam magam, hiszen a Világjátékokon a kedvenc versenyszámaimat nem rendezik meg. Az egyéni versenyekben szerettem volna egy kicsivel jobb időket úszni, de nem bánom, hogy ez a váltóban jött ki igazán jól. A két bronzéremmel maximálisan elégedett vagyok, jövőre szeretnék még jobban szerepelni a nagyuszonyos versenyszámokban is” - értékelt Senánszky. A válogatott másik fiatal búvárúszója, Kosina Gergő friss junior világbajnokként várta a felnőtt kontinensviadalt. A júliusi, grazi világversenyen kedvenc számában, a 200 méteres uszonyos gyorsúszásban állt a dobogó legfelsőbb fokára, korosztályos világcsúccsal. Kosinának ez a specialitása, hiszen eddig minden fontos versenyén rekorddöntéssel ért célba: a vb előtt a 2011-es junior Európa-bajnokságon és az idei diákolimpián is. Senánszkyhoz hasonlóan azonban neki is váltóban termett babér Lignanóban, a 4x200 méteres uszonyos és búvárúszásban, Kanyó Dénes, Danyi Gábor és Dimák Dávid társaként. Bár előbbi versenyszám döntőjébe a hatodik legjobb idővel jutottak, a hetedik helyen zártak, a Kanyó Dénes, Dimák Dávid, Kosina Gergő, Szenes Mátyás összeállítású egység pedig a nyolcadik helyen végzett.