2012-08-24 16:17
Nem volt velünk az erő
A fizikális különbségek döntötték el a románok elleni világbajnoki negyeddöntőt a női ifjúsági kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint. Danyi Gábor az Utánpótlássport.hu-nak arról is beszélt, hogy ilyen korban labilis a teljesítmény, és sajnálja, hogy az egyik legjobbját nem nevezhette a montenegrói tornára.
K. D. – Megérdemelten nyerte meg a negyeddöntőt a román válogatott, mert jobb volt nálunk. Fizikálisan fölénk nőttek, és bár voltak időszakok, amikor fel tudtunk zárkózni, a súly- és magasságbeli különbség meghatározónak bizonyult. Az átlövőik 15-20 kilóval nehezebbek a mi játékosainknál. Nem tudtuk megismételni a horvátok és a svédek elleni teljesítményt, főleg védekezésben maradtunk el a korábbiaktól. Mostantól azon dolgozunk, hogy megszerezzük az ötödik helyet.
– A kapusteljesítmény eddig kimagasló volt, de a negyeddöntőben mindhárom kapuvédőjét kipróbálta.
– Igen, erre is gondoltam. Meglehetősen ritka, hogy egy meccsen ennyit kell próbálgatni a kapusokat. Ebben a korban jellemző, hogy ingadozik a teljesítmény, az ötödik meccsünkön ez ki is jött, ezért nagy a mentális felkészülés szerepe.
– Szekerczés Luca ismét a legeredményesebb játékos volt, de a hajrában hibázott is. Túl sokat vállalt?
– Igen, elvitte a hév, illetve ő is kezdett elfáradni. Nagyon akart, és ilyenkor becsúsznak hibák is, higgadtabbnak kellett volna maradnia.
– Korábban arra panaszkodott, hogy csak kezdőcsapatnyi játékos éri el a nemzetközi szintet. A vb változtatott ezen a véleményén?
– Kiderült: a cserék nincsenek azon a szinten, hogy érdemben bekapcsolódjanak a játékba. Mivel a klubcsapatukban sem meghatározó egyéniségek, így ez a válogatottban sem várható el tőlük. Az egyik legjobb játékosunk, Tóth Gabriella pedig nem lehet velük. Ő még nincs 16 éves, és az utazás előtt két nappal derült ki, hogy nem nevezhető az ifjúságiak közé. Furcsa helyzet, hiszen olimpián vagy felnőtt világversenyen szerepelhetne.
– A szombati helyosztón Japán következik, mire lehet számítani ellenük?
– Meglepetésre jutottak a nyolc közé, a brazilokat előzték meg a csoportjukban, és sokáig vezettek a dánok ellen is a negyeddöntőben. Gyors kézilabdát játszanak, nyitott védekezéssel állnak fel, az európaiak ehhez a játékhoz kevésbé szoktak hozzá. A fizikális felkészültség is fontos lesz, remélem, hogy tudjuk mozgósítani a tartalékainkat és megmutatjuk az erőnket.
– A juniorok bronzérme után az ifjúsági válogatott sem vall szégyent a vb-n, ez már látható. Erőn felüli eredmények ezek?
– Kevés a gyerek, akikből válogatni lehet, mégis az élmezőnyben szerepelünk. Sokan nem tudják helyén kezelni az eredményeket, és egyetlen jó teljesítmény után szőnyeg alá söprik a gondokat. Legyintenek egy negyedik vagy egy hatodik hely után, pedig látni kell, hogy olyan csapatok nem jutottak ki – például a német —, amelyek jobb körülmények között gyakorolhatnak. Reálisan kellene nézni a sikereket, nem szabad hagyni, hogy a meglévő gondokról eltereljék a figyelmet, hiszen a bázis szélesítése, a megfelelő versenyrendszer kialakítása, a szakemberképzés és az iskolai testnevelőkkel való hatékonyabban együttműködés rendkívül fontos lenne.